Világ
Peter Sorensen váratlanul Pristinában, a KFOR parancsnokával tárgyalt a térség biztonsági helyzetéről
Betűméret:             

Peter Sorensen, az Európai Unió Belgrád és Pristina közötti párbeszédéért felelős különleges képviselője, ma előzetes bejelentés nélkül érkezett Pristinába, ahol Enrico Barduani KFOR-parancsnokkal tárgyalt a térség biztonsági helyzetének alakulásáról.

Barduani hangsúlyozta a KFOR erőfeszítéseit abban, hogy biztonságos környezetet biztosítson mindenki számára, aki Koszovóban él, valamint hogy támogassa a Pristina és Belgrád közötti párbeszédet, amelyben az EU közvetít. A közlemény szerint a KFOR és az EU folyamatos koordinációban tevékenykedik.

Hozzátették, hogy Barduani kiemelte a KFOR szilárd elkötelezettségét, hogy támogassa a nemzetközi közösség minden erőfeszítését a tartós biztonság és a regionális stabilitás érdekében Koszovó egész területén.

Robbanószerkezet lépett működésbe egy gépkocsiban a Moszkva melletti Balasihában, a jármű vezetője életét vesztette - közölte kedden az orosz Nyomozó Bizottság (SZK). Az SZK által kiadott tájékoztatás szerint közép-európai idő szerint körülbelül 4 óra 30 perckor robbanószerkezetet hoztak működésbe egy haladó BMW...
2026. JÚNIUS 9.
[ 10:44 ]
A kínai-észak-koreai kapcsolatok további erősítéséről, valamint a két ország "hagyományos barátságának" ápolásáról állapodott meg kedden Phenjanban Hszi Csin-ping kínai államfő és Kim Dzsongün észak-koreai vezető - jelentette a kínai állami média, amelyet az MTI szemléz. A kínai és az észak-koreai...
2026. JÚNIUS 9.
[ 9:59 ]
Megsérült a Csongarnál lévő, a Herszon megyéből a Krímbe vezető közúti híd az éjszakai ukrán támadás következtében - közölte Vlagyimir Szaldo, a megye kormányzója kedden a Max-csatornáján. A kormányzó szerint több mint húsz, a hídra irányított drónt lőttek le. "Csongarban ismét károk keletkeztek a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 9:27 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó