Világ
Pszichiátriai vizsgálata után kórházba szállították a Nantes-ban késelő gimnazistát
Betűméret:             

Pszichiátriai vizsgálata után kórházba szállították azt a francia gimnazistát, aki késsel támadt osztálytársaira a nyugat-franciaországi Nantes-ban – közölte csütörtök este a helyi ügyészség.

„A gyanúsítottat megvizsgáló pszichiáter megállapította, hogy az egészségi állapota nem egyeztethető össze a rendőrségi őrizetbe vétellel. Az érintettet ezért most kórházba szállítják” – közölte Antoine Leroy nantes-i ügyész.

A késes támadás csütörtökön 12 óra 30 perckor történt. A gyanúsított egyik osztálytársnőjét halálra szúrta, három másik társát pedig megsebesítette. A nyomozás eddig ismert adatai szerint a támadót a tantestület tagjai ártalmatlanították. Egy rendőrségi forrás a Le Monde című napilapnak elmondta, hogy a gyanúsított neve nem szerepel semmilyen bűnügyi nyilvántartásban.

„Megrendülve gondolok a családokra, a diákokra és a teljes oktatási közösségre, akiknek megdöbbenésében és fájdalmában a nemzet osztozik. A tanárok beavatkozásukkal kétségtelenül további tragédiákat előztek meg. Bátorságuk tiszteletet parancsol” – írta Emmanuel Macron elnök az X-en.

François Bayrou miniszterelnök „kollektív választ” kért a „fiatalok egy részének körében terjedő erőszakra”, és jelezte, hogy „fokozott ellenőrzést” szeretne az iskolák körül.

Azt is kérte az illetékes kormánytagoktól, hogy egy hónapon belül „konkrét javaslatokat nyújtsanak be neki a megelőzés, a szabályozás és a visszaszorítás terén” a „kiskorúak által késsel elkövetett erőszakos cselekményekkel” kapcsolatban.

Elisabeth Borne oktatási miniszter elmondta, „nincs garancia” arra, hogy a három sérült fiatal közül bármelyik is „teljesen felépül”.

A gyanúsított indítékai egyelőre ismeretlenek, az ügyészség péntekre ígért részletesebb tájékoztatást.

„A (gyanúsított) gimnazista, akit mindenki depressziósnak ismert, azt mondta, hogy imádja Hitlert. Mindannyiunknak elküldött egy 13 oldalas e-mailt délben, amelyben minden problémáját előadta” – idézte az iskola egyik tanulóját az AFP hírügynökség.

Egy másik diák eljuttatta az AFP-nek a gyanúsított által a diáktársainak írt levelet a „globalizációról, amely a rendszerünket az embert bomlasztó géppé alakította át”, és amelyben „biológiai lázadásra” szólít fel, hogy „a természetes egyensúly, bármennyire is kegyetlen, visszanyerje a helyét a globalizált ökocídiummal szemben”.

Az iskola egyik tanulója az AFP-nek elmondta: „az emberek ismerték a fiút, mert fura volt, és neonáci csoportokat követett az interneten”.

A támadás helyszíne a Notre-Dame-de-Toutes-Aides nevű katolikus magánoktatási intézmény Nantes keleti részén, amelyet a honlapja szerint kétezer diák látogat az óvodás korosztálytól a középiskolásokig. Az intézményért felelős katolikus oktatási hivatal közleményt adott ki, amelyben „megdöbbenését” fejezte ki a „szörnyű tett” miatt.

Az elmúlt hónapokban Franciaországban több késes támadás történt az iskolákban vagy azok környékén, és ezekben több tizenéves is érintett volt. A kormány ezért már korábban úgy döntött, hogy foglalkoznia kell a kérdéssel: az oktatási és a belügyminiszter március végén azzal a sürgős üzenettel fordult a tankerületi központok vezetőihez és az akadémiák prefektusaihoz, hogy még a tanév vége előtt léptessenek életbe egy olyan ellenőrzőrendszert, amely véletlenszerű ellenőrzések révén, még az oktatási intézményekbe való belépés előtt akadályozná meg a diákokat abban, hogy bevihessék magukkal a szúróeszközöket. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni - jelentette be csütörtökön este a vatikáni palota pápai erkélyéről Dominique Mamberti protodiakónus. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának anyaga: Az új és első amerikai katolikus egyházfő...
2025. MÁJUS 8.
[ 22:12 ]
A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő megválasztása után, a vatikáni palota Szent Péter térre néző balkonjáról elmondott beszéde csütörtök este. XIV. Leó a feltámadt Krisztus első köszöntésével kezdte beszédét: "béke...
2025. MÁJUS 8.
[ 22:10 ]
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videóüzenetet rögzített csütörtökön, a nácizmus felett aratott győzelem és emlékezés napján az ukrán főváros központjában, bemutatva "a különbséget a kijevi Függetlenség terén zajló élet és a moszkvai Vörös téren tartandó félelemmenet között", utóbbit beszédében a...
2025. MÁJUS 8.
[ 20:08 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó