Világ
Brit miniszterelnök: Jelentős vámengedményekről született megállapodás az Egyesült Államokkal
Betűméret:             

Jelentős vámengedményekről született kétoldalú megállapodás az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között - jelentette be Keir Starmer brit miniszterelnök csütörtökön.

A munkáspárti kormányfő Donald Trump amerikai elnök hasonló tartalmú nyilatkozata után tartott délutáni sajtóértekezletén közölte, hogy a megállapodás alapján az amerikai piacra exportált brit acél és alumínium vámmentessé válik.

Starmer elmondta azt is, hogy az egyezmény értelmében évente százezer nagy-britanniai gyártású gépkocsit 10 százalékos vámmal lehet az Egyesült Államokba exportálni a Washington által eredetileg kirótt 27,5 százalék helyett.

Ez az Amerikába irányuló csaknem teljes brit autóexportra vonatkozik, a brit autóipar ugyanis évente átlagosan 110 ezer járművet exportál az Egyesült Államokba. A Nagy-Britanniában gyártott autók 12,5 százalékát az amerikai piac veszi fel.

Az amerikai kormányzat által áprilisban bejelentett szektorális vámok egyik legnagyobb horderejű nagy-britanniai üzleti válaszlépéseként a Jaguar Land Rover (JLR) brit autóipari csoport a múlt hónapban felfüggesztette az Egyesült Államokba irányuló exportját.

Az egyik tekintélyes londoni gazdaságpolitikai kutatóműhely, az Institute for Public Policy Research (IPPR) még a kétoldalú vámmegállapodás csütörtöki bejelentése előtt közölte: modellszámításokra alapuló előrejelzési forgatókönyve szerint ha az amerikai kormány hosszabb időre érvényben tartaná az eredeti vámtarifát az importált személyautókra, az 25 ezer állás megszűnésével járna a brit járműiparban.

Az IPPR hangsúlyozta, hogy a brit autóipari konglomerátumok közül éppen a Jaguar Land Rover exportálja a legtöbb járművet az Egyesült Államokba.

Az elemzőház kiemelte azt is, hogy a járműipar a legnagyobb brit áruexportőr: az ágazat adta 2024-ben a teljes brit árukivitel 13,9 százalékát.

Az IPPR adatai szerint Nagy-Britanniában jelenleg 2811 vállalat foglalkozik autó- és részegységgyártással. Ezek a cégek csaknem 133 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak, és összesített éves forgalmuk tavaly 70,3 milliárd font (33 500 milliárd forint) volt.

Keir Starmer miniszterelnök - aki a Jaguar Land Rover közép-angliai üzemében tartotta az amerikai kormánnyal létrejött vámmegállapodásról szóló csütörtöki sajtótájékoztatóját - elmondta: Nagy-Britanniának és az Egyesült Államoknak egyaránt 1500 milliárd fontnak megfelelő értékű működőtőke-befektetése van egymás gazdaságában, és ezek a befektetések 2,5 millió munkahelyet tartanak fenn.

Arra a felvetésre, hogy a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a brit választók többsége a brit-amerikai megállapodással szemben szívesebben látna kétoldalú kereskedelmi egyezményt Nagy-Britannia és az Európai Unió között, a kormányfő úgy fogalmazott: Londonnak nem kell választania Amerika és az EU között, mert mindkettővel lehetséges a jó kereskedelmi viszonyrendszer kialakítása.

A csütörtökön bejelentett brit-amerikai megállapodás engedményeket tartalmaz egyes mezőgazdasági termékek, köztük a marhahús kétoldalú vámjogi szabályozásában is.

Az egyezmény teljes szövege és kiterjedése egyelőre nem ismert. Donald Trump úgy fogalmazott, hogy a megállapodás véglegesítése a következő hetekben várható.

Ez az első olyan vámkönnyítési megállapodás, amelyet az Egyesült Államok a múlt hónap elején bejelentett általános vámemelések óta egy külföldi országgal elért. (MTI)

Szvitlana Hrincsuk ukrán energetikai miniszter szerdán benyújtotta lemondását, amely döntés összefüggésben áll az energetikai ágazatban zajló nagyszabású korrupcióellenes eljárással. „Benyújtottam a lemondásomat. A pozíció soha nem volt öncél számomra. Hálás vagyok Volodimir Zelenszkij elnöknek, Ukrajna...
2025. NOVEMBER 12.
[ 19:38 ]
Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint az orosz fegyveres erők elfoglalták a donyecki régióban, Pokrovszktól délkeletre fekvő Szuhij Jar települést. A tárca szerdai jelentése szerint a hadművelet során az ukrán hadsereg kilencszer próbálta meg visszafoglalni a térséget, de mindegyik kísérletet visszaverték. Az...
2025. NOVEMBER 12.
[ 17:18 ]
A megélhetési költségek folyamatos emelkedése miatt Horvátországban minden ötödik munkavállaló kénytelen másodállást vállalni – derül ki a Moj Posao, az ország legnagyobb álláskereső portáljának friss felméréséből. A kutatásban 690-en vettek részt, közülük 21 százalék jelenleg is másodállásban dolgozik,...
2025. NOVEMBER 12.
[ 13:38 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó