Világ
Fogadta Volodimir Zelenszkijt XIV. Leó pápa
Betűméret:             

XIV. Leó pápa vasárnap szolgálatkezdő miséjét követően fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt és feleségét, Olenát.

A Szentszék közleménye szerint a találkozót a VI. Pál pápa nevét viselő közönségterem dolgozószobájában (auletta) tartották, írja a hvg.hu.

A Vatikán szerint a beszélgetés során az ukrajnai béketeremtési erőfeszítésekre összpontosítottak. Zelenszkij az új pápát ismételten meghívta Kijevbe látogatásra – mint ahogy tette már május 12-én folytatott telefonbeszélgetésükben is.

Zelenszkij ajándékként a gyermek Jézust karjaiban tartó Szent Máriát ábrázoló ikont nyújtott át a katolikus egyházfőnek. „Ez a legerősebb jelzése annak, hogy az emberek még háborúban is időt találnak arra, hogy másokkal törődjenek” – hangoztatta.

A pápa köszönetet mondott Zelenszkijnek, hogy jelen volt szolgálatkezdő miséjén. Zelenszkij pedig köszönetet mondott a misén elhangzottakért, különös tekintettel arra, amit a pápa az igazságos béke szükségességéről mondott.

Donald Trump szerint az Egyesült Államok nem készül szárazföldi erőket küldeni Iránba - az amerikai elnök erről csütörtökön beszélt a Fehér Házban. Az elnök a japán miniszterelnökkel tartott találkozójának nyilvános részén újságírók kérdéseire válaszolva azt mondta, hogy "sehova" sem készül csapatokat...
2026. MÁRCIUS 19.
[ 21:20 ]
Szlovákia készen áll arra, hogy további intézkedéseket fogadjon el Ukrajnával szemben, amennyiben a kijevi politikai vezetés tovább folytatja a szándékos károkozást Szlovákia gazdaságának - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök a közösségi médiaplatformján közzétett videóbejegyzésében csütörtökön. A...
2026. MÁRCIUS 19.
[ 20:50 ]
A Brüsszelben zajló európai uniós csúcstalálkozó keretében elfogadott zárónyilatkozat Ukrajnával foglalkozó fejezetében az ukrán EU-csatlakozás felgyorsítását és a 90 milliárd eurós hitel folyósítását sürgette az Európai Tanács dokumentumot támogató 25 tagja. Ukrajna és polgárainak jövője az Európai Unióban...
2026. MÁRCIUS 19.
[ 19:45 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó