Világ
Oroszország a háború eddigi legnagyobb légitámadását hajtotta végre Ukrajna ellen, több gyerek is meghalt
Betűméret:             

Az orosz erők 367 drónt és rakétát lőttek ki ukrán városokra szombat éjszaka, köztük Kijevre is. Ez a háború eddigi legnagyobb légi támadása volt, amely 13 ember halálát okozta és több tucatnyit megsebesített.

Az Index.hu a Reutersre hivatkozva azt írja, hogy az áldozatok között három gyerek is volt az északi Zsitomír régióban. Az ukrán légierő jelentése szerint Oroszország 298 drónt és 69 rakétát vetett be, amelyből 266 drónt és 45 rakétát semlegesítettek az ukránok. A károk több régióközpontot érintettek, köztük Ukrajna második legnagyobb városát, Harkivot, valamint a déli Mikolajivot és a nyugati Ternopilt.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felszólította az Egyesült Államokat, hogy ne hallgasson tovább.

Amerika hallgatása, mások hallgatása a világon csak bátorítja Putyint – írta a Telegramon.

Az ukrán elnök szerint minden orosz terrortámadás elegendő ok újabb szankciókra Oroszország ellen.

A támadás akkor történt, amikor Ukrajna és Oroszország már a harmadik és egyben utolsó napját készítette elő annak a fogolycserének, amelyben mindkét fél ezer-ezer embert kap vissza.

Ukrajna és európai szövetségesei 30 napos tűzszünet aláírására próbálják rábírni Moszkvát, amely az első lépés lehetne a három éve tartó háború befejezéséről szóló tárgyalások megkezdéséhez. Kijevben 11 ember sérült meg a dróntámadásokban, és halálos áldozat ugyan nem volt a fővárosban, a város környékén négyen meghaltak.

Harkiv három városrészét érte találat, három ember sérült meg. A robbanások ott toronyházak ablakait törték be. A déli Mikolajivban egy 77 éves férfi halt meg, öten megsebesültek. A nyugati Hmelnickij régióban pedig négyen vesztették életüket és öten sebesültek meg.

Oroszország védelmi minisztériuma arról számolt be, hogy légvédelmi egységei négy óra alatt 95 ukrán drónt semmisítettek meg vagy fogtak el. Szergej Szobjanin moszkvai polgármester szerint 12 ukrán drónt fogtak el a főváros felé tartva.

Amennyiben a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. „Nem tudom, milyen...
2026. FEBRUÁR 4.
[ 21:43 ]
Donald Trump amerikai elnök kijelentette szerdán, hogy „rendkívül jó személyes kapcsolat” fűzi Hszi Csin-ping kínai elnökhöz, és mindketten tudatában vannak annak, hogy mennyire fontos, hogy ez így is maradjon. Az amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalán írt bejegyzést kettejük telefonbeszélgetéséről...
2026. FEBRUÁR 4.
[ 19:17 ]
Jelenleg több mint ezer kijevi társasházban nincs fűtés – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon, miután az orosz csapások miatt kialakult rendkívüli energetikai helyzetről tartott egyeztetést az illetékes tisztségviselőkkel. Mindeközben Rusztem Umerov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi...
2026. FEBRUÁR 4.
[ 17:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó