Világ
Megfosztották Nicolas Sarkozy volt francia elnököt a Becsületrend kitüntetésétől
Betűméret:             

Nicolas Sarkozy volt francia elnököt megfosztották a Becsületrend kitüntetésétől, Franciaország legmagasabb állami elismerésétől, mert tavaly korrupció és befolyással való visszaélés miatt a bíróság jogerősen elítélte – derül ki a vasárnap megjelent francia hivatalos közlönyből.

A Becsületrend szabályai alapján jogerősen elítélt személy a kitüntetést nem viselheti, annak visszavonása így várható volt.

Tavaly Franciaország legfelsőbb bírósága helyben hagyta a korrupció és befolyással való visszaélés miatt Nicolas Sarkozy ellen hozott ítéletet, és egy évre elektronikus nyomkövető viselésére kötelezte – első alkalommal egy volt francia államfő esetében, írja az MTI.

Egy fellebbviteli bíróság pedig megerősítette egy másik – a sikertelen 2012-es újraválasztási kampánya illegális finanszírozása miatt – Sarkozy ellen hozott ítéletet is.

Szeptemberben hirdetnek ítéletet Sarkozy ellen abban az ügyben, amelyben a vád szerint korrupt módon kötött megállapodást Muammar al-Kadhafi volt líbiai diktátorral. Az ügyészség hét évi börtönbüntetést és 300 ezer euró pénzbírságot kér ellene.

Sarkozy a második francia államfő, akitől megvonták a Becsületrend kitüntetést. Az első Philippe Pétain náci kollaboráns volt, akit 1949 augusztusában árulásért ítéltek el.

Donald Trump szerint az Egyesült Államok nem készül szárazföldi erőket küldeni Iránba - az amerikai elnök erről csütörtökön beszélt a Fehér Házban. Az elnök a japán miniszterelnökkel tartott találkozójának nyilvános részén újságírók kérdéseire válaszolva azt mondta, hogy "sehova" sem készül csapatokat...
2026. MÁRCIUS 19.
[ 21:20 ]
Szlovákia készen áll arra, hogy további intézkedéseket fogadjon el Ukrajnával szemben, amennyiben a kijevi politikai vezetés tovább folytatja a szándékos károkozást Szlovákia gazdaságának - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök a közösségi médiaplatformján közzétett videóbejegyzésében csütörtökön. A...
2026. MÁRCIUS 19.
[ 20:50 ]
A Brüsszelben zajló európai uniós csúcstalálkozó keretében elfogadott zárónyilatkozat Ukrajnával foglalkozó fejezetében az ukrán EU-csatlakozás felgyorsítását és a 90 milliárd eurós hitel folyósítását sürgette az Európai Tanács dokumentumot támogató 25 tagja. Ukrajna és polgárainak jövője az Európai Unióban...
2026. MÁRCIUS 19.
[ 19:45 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó