Világ
Elon Musk pártot alapított
Betűméret:             

Miután az utóbbi időben számos alkalommal tett utalást szándékára, Elon Musk szombaton bejelentette, hogy megalapította az Amerika Pártot.

Egészen a közelmúltig a techmilliárdos még Donald Trump amerikai elnök egyik legnagyobb támogatójaként tűnt fel a nyilvánosságban, a nevével fémjelzett minisztérium is alakult, ám kapcsolatuk hamar viharossá vált, aztán a konfliktus enyhülni látszott, ám néhány nap leforgása alatt Musk arra a következtetésre jutott, a legjobb megoldás, ha alternatívát kínál „a demokrata–republikánus kétpártrendszerrel szemben, hogy az embereknek valóban legyen hangja”. Az ötlet bejelentésére az X-en került sor, szombaton az alábbi sorokat írta ki, azt követően, hogy előző nap szavazásra bocsátotta a kérdést, legyen-e új amerikai párt vagy sem:

2:1 arányban, új politikai pártot akartok, és meg is kapjátok! Ha arról van szó, hogy az országot csődbe viszik pazarlással és vesztegetéssel, akkor nem demokráciában, hanem egypártrendszerben élünk. Ma megalakul az Amerika Párt, hogy visszaadja nektek a szabadságotokat.

Az ötlet katalizátora Donald Trump új adócsökkentési törvényjavaslata volt, ami Musk szerint 2,5 ezer milliárd dollárra növelné a költségvetési hiányt. A világ leggazdagabb embere jelezte, hogy egy költségvetésileg konzervatív és a kiadásokat visszafogó pártot szeretne, de kevés egyéb részletet árult el a párt programjáról. Az sem világos egyelőre, hogy Musk milyen mértékben tett lépéseket a párt legális megalapítása érdekében, amihez regisztráció kellene a Szövetségi Választási Bizottságnál (FEC), de a legutóbbi FEC-bejelentések még nem utaltak ennek megtörténtére, írja a 24.hu.

Donald Trump szerint az Egyesült Államok nem készül szárazföldi erőket küldeni Iránba - az amerikai elnök erről csütörtökön beszélt a Fehér Házban. Az elnök a japán miniszterelnökkel tartott találkozójának nyilvános részén újságírók kérdéseire válaszolva azt mondta, hogy "sehova" sem készül csapatokat...
2026. MÁRCIUS 19.
[ 21:20 ]
Szlovákia készen áll arra, hogy további intézkedéseket fogadjon el Ukrajnával szemben, amennyiben a kijevi politikai vezetés tovább folytatja a szándékos károkozást Szlovákia gazdaságának - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök a közösségi médiaplatformján közzétett videóbejegyzésében csütörtökön. A...
2026. MÁRCIUS 19.
[ 20:50 ]
A Brüsszelben zajló európai uniós csúcstalálkozó keretében elfogadott zárónyilatkozat Ukrajnával foglalkozó fejezetében az ukrán EU-csatlakozás felgyorsítását és a 90 milliárd eurós hitel folyósítását sürgette az Európai Tanács dokumentumot támogató 25 tagja. Ukrajna és polgárainak jövője az Európai Unióban...
2026. MÁRCIUS 19.
[ 19:45 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó