Világ
CNN: Trump azt mondta Putyinnak, hogy lebombázza Moszkvát, ha megtámadja Ukrajnát (Frissítve)

(Hírösszefoglaló)

Betűméret:             

Donald Trump amerikai elnök egy 2024-es zárt körű adománygyűjtő rendezvényen elmondta, hogy egyszer megpróbálta eltéríteni Vlagyimir Putyin orosz elnököt Ukrajna megtámadásától azzal fenyegetve, hogy ebben az esetben „lebombázza Moszkvát” – derül ki egy hangfelvételből, amelyet a CNN ismertetett.

Trump így fogalmazott: »Ha bemész Ukrajnába, a sz*rt is kibombázom Moszkvából. Mondom, hogy nincs más választásom«.”

Ez hallható hallható Trump a felvételen.

„Erre Putyin azt mondta: ´Nem hiszek neked.´ De azért tíz százalékban hitt nekem” – tette hozzá Trump.

Donald Trump emellett azt is mondta, hogy hasonló fenyegetését fogalmazott meg Hszi Csin-ping kínai elnökkel szemben. „Ha megtámadod Tajvant, én lebombázom Pekinget” – így hangzott az utóbbi fenyegetés Trump szerint.

Az amerikai elnök szerint Hszi Csin-ping ezután azt hitte róla, hogy „őrült”, és visszakérdezett, hogy komolyan gondolja-e, mire állítása szerint azt mondta, hogy igen. Trump megjegyezte, hogy szerinte Hszi Csin-ping sem hitte el teljesen a fenyegetését, de ennek ellenére soha nem volt problémájuk ez ügyben.

A kontextusból nem derült ki, hogy mikor beszélt Trump az orosz és a kínai elnökkel, de feltételezhető, hogy az első elnöksége idején kerülhetett sor ezekre a beszélgetésekre. A CNN szerint az amerikai elnök az eseményen azt bizonygatta: ha ő marad az elnök 2020-ban, akkor nem tört volna ki háború Ukrajnában és Gázában sem.

Több másik hangfelvételt is közzétettek

A CNN a fenti mellett két másik hangfelvétel is megosztott, amelyek szintén Trump zárt körű adománygyűjtő rendezvényein készültek.

Az egyiken az amerikai elnök arról beszélt, hogy megválasztása esetén ki fogja utasítani az országból a palesztinok mellett demonstráló egyetemi hallgatókat, míg a másikon azt részletezte, hogy miként győzött meg milliárdosokat arról, hogy támogassák őt a kampányban.

Egy dolgot tennék: az összes diákot, aki tiltakozik, kidobnám az országból. Azok az emberek nagy hibát követtek el. Kidobnám őket az országból, és szerintem ez megállítaná őket” – mondta az előbbi témában, miután az egyik adományozó aggodalmának adott hangot, hogy a diáktüntetők közül néhányan „irányítani fogják ezt az országot” a jövőben, Trump arra kérte a hallgatóságot, hogy legyenek igazán nagylelkűek, és segítsék őt megválasztásában. „Ha önök megválasztanak engem, akkor 25-30 évvel visszavetjük ezt a mozgalmat” – mondta a palesztinpártiakról Trump, aki a beiktatása óta egyébként el is kezdte mindezt.

A másik témában (ami egy másik adománygyűjtésen került szóba) Trump arról beszélt, hogy a republikánusok hátrányban vannak, mert a gazdagok mindig a demokratákra fognak szavazni, és arra ösztökélte e a jelenlévőket, hogy adakozzanak többet a kampányára. „A szakszervezetek nagy pénzeket adnak, a polgári szolgálati dolgok nagy pénzeket adnak”, és a gazdagok többsége is a demokraták oldalán áll – mondta, hozzátéve: „Egy dolgot kell mondanom a zsidó barátaimnak: rá kell venniük őket, hogy kezdjenek el a republikánusokra szavazni.”

Ezen a rendezvényen Trump azzal is eldicsekedett, hogy meggyőzött egy gazdag adományozót, aki eredetileg egymillió dolláros adományt ajánlott fel a vele való ebédért cserébe, hogy helyette 25 millió dollárra emelje az összeget. „És megtette, 25 millió dollárt adott nekem. Ez őrület” – mondta Trump, miközben azt állította, hogy hasonlóképpen sikerült más gazdag emberek is rávennie arra, hogy jóval többet adományozzanak a kampányra, mint amennyit eredetileg terveztek. „Bátorság kell ahhoz, hogy kérj. Rá kell venni őket a megfelelő gondolkodásmódra” – vázolta.

Százezres nagyságrendű tömeg vett részt kedden Varsóban a lengyel függetlenség napja alkalmából rendezett meneten, amelyet a konzervatív körök hagyományosan minden évben megszerveznek. A résztvevők között ott volt Karol Nawrocki államfő és több ellenzéki politikus is. A varsói főpolgármesteri hivatal közölte, hogy a...
2025. NOVEMBER 12.
[ 8:14 ]
Oroszország továbbra is kész megvitatni az Egyesült Államokkal a budapesti csúcstalálkozó előkészítésének folytatását - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden Moszkvában orosz újságíróknak nyilatkozva. Azt mondta, Oroszország továbbra is elkötelezett a Vlagyimir Putyin orosz és a Donald Trump...
2025. NOVEMBER 11.
[ 22:11 ]
Ellenőrzése alá vonta Kupjanszk város keleti részét az ukrajnai Harkiv megyében, és elfoglalta a Zaporizzsjai Novouszpenivka települést az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán - közölte kedden a moszkvai védelmi minisztérium. A tárca szerint az ukrán hadsereg tett egy kísérletet Kupjanszk felmentésére, és a város...
2025. NOVEMBER 11.
[ 19:57 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó