Világ
Erős földrengés volt Oroszország keleti partjainál, cunamiriadó van érvényben
Betűméret:             

Szerdán hajnalban 8,8-es erősségű földrengés volt Oroszország keleti partvidékén, azóta riasztás van érvényben az országban, valamint többek között Japánban és az Egyesült Államokban is. A helyi szeizmológiai szolgálat szerint ez volt a legerősebb földrengés, amelyet 1952 óta regisztráltak a Kamcsatkai régióban.

A partoknál egy óra alatt nyolc 5-ösnél erősebb földrengést is regisztráltak 7 és 100 kilométer közötti mélységben. A szakemberek szerint legalább egy hónapig akár 7,5-es erősségű utórengésekre is lehet számítani – írja a HVG.

Az Egyesült Államok földtani intézete szerint Petropavlovszk-Kamcsatszkij városától körülbelül 126 kilométerre történt a földrengés, 18 kilométeres mélységben, ezután 3-4 métert magas hullámok öntötték el a Kuril-szigeteken fekvő Szevero-Kurilszk város part menti részét érte el, miközben a lakosok egy magaslaton gyülekeztek.

Szergej Lebegyev, a régió vészhelyzeti minisztere azt közölte, hogy egy óvoda megrongálódott, és voltak olyanok, akik az evakuálás során megsérültek, például egy nő, aki kiugrott az ablakon.

A rengés által keltett szökőár szerda reggelre érte el Hawaiit, ahol sokan dugóba kerültek, amikor megpróbálták elhagyni a part menti területeket. A Csendes-óceáni megfigyelőközpont szerint a legmagasabb hullámot Oahun regisztrálták, a magassága 1,21 méter volt.

Hawaiihoz hasonlóan Japán is felszólította az érintett területeken élőket, hogy azonnal húzódjanak magasabb helyre. Az erre vonatkozó figyelmeztetések jelenleg több száz kilométerre terjednek ki a part menti régiók széles sávjában. Bezártak a strandok, az üdülőhelyek, mindenkit arra figyelmeztetnek, hogy egészen addig maradjon fedezékben, amíg a figyelmeztetést hivatalosan vissza nem vonják.

A japán önvédelmi erők vadászrepülőgépeket, járőrgépeket és helikoptereket vetettek be a helyzet megfigyelésére a Csendes-óceán felett. A Tokyo Electric Power japán energiavállalat szakemberei felfüggesztették a Fukusima-1 atomerőműből származó kezelt víz kibocsátásának következő szakaszát. A nagy sebességű vonatok, a sinkanszenek közlekedését is felfüggesztették Japán középső és északkeleti részén. Japánban keletkezett károkról vagy áldozatokról nem érkezett információ.

Nagy-Britannia szeptemberben elismeri a palesztin államot, ha Izrael addig nem egyezik bele a gázai tűzszünetbe és nem teljesít több más feltételt - jelentette be kedden Keir Starmer brit miniszterelnök az MTI híre szerint. A brit miniszterelnök közölte, hogy bár a humanitárius segélyek légi úton történő szállítása...
2025. JÚLIUS 29.
[ 19:54 ]
Lezuhant egy katonai helikopter Szászországban a Mulde-folyó felett – írja a BILD. A német bulvárlap szerint a baleset Golzern és Trebsen települések között történt. A pilótát és a legénység több tagját jelenleg is keresik. A német légierő sajtószolgálata a lap kérdésre közölte, hogy a lezuhant helikopter a...
2025. JÚLIUS 29.
[ 16:59 ]
Az ukrán hatóságok szerint legalább 23 ember meghalt és 54 megsebesült az orosz erők által hétfőről keddre virradó éjjel az ukrajnai Zaporizzsja és Dnyipropetrovszk megyékben végrehajtott légitámadásokban. Zaporizzsja régióban egy börtönkolónia elleni bombázás 16 halottat és 35 sérültet követelt – írta Telegram...
2025. JÚLIUS 29.
[ 13:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó