A kínai főváros központjában látványos katonai parádét rendeztek a második világháború befejezésének 80. évfordulója alkalmából. A bemutatón a legkorszerűbb haditechnika vonult fel: drónok, hiperszonikus rakéták, új típusú tengeralatti drónok, valamint korszerű hajó- és légvédelmi rendszerek. A díszszemle részeként a repülőalakzatok a 80-as számot formálták, utalva a jubileumra, miközben a katonák transzparenseken hirdették: „Az igazság győz”, „A béke győz”, „A nép győz”.
Hszi Csin-ping kínai államfő nyitóbeszédében kijelentette: Kína legyőzhetetlen, és soha nem engedi, hogy erőszakos hatalmak megfélemlítsék. Ezután nyitott limuzinból szemlélte a felvonulást, amelyen több tízezer katona és a Népi Felszabadító Hadsereg legújabb hadászati eszközei vonultak fel.
Hszi üzenete: Béke és erő
A kínai vezető hangsúlyozta, hogy országának célja a világbéke védelme, ugyanakkor Kína „önálló, erős és nagy nemzet”, amely kész érdekei megvédésére. Beszédében kiemelte a hadsereg modernizációját, amelynek köszönhetően Kína több területen utolérte, sőt helyenként meg is előzte az Egyesült Államokat.
„A kínai nemzet újjászületése megállíthatatlan”
– fogalmazott.
Nemzetközi jelenlét – Vučić, Putyin és Kim is Pekingben
A rendezvényen 26 állam- és kormányfő vett részt. A dísztribünön ott volt Aleksandar Vučić szerb elnök is, aki feleségével, Tamarával együtt az első sorban foglalt helyet. Vučić Hszi Csin-pinggel és több mint tíz kínai nagyvállalattal is egyeztetéseket folytat pekingi látogatása során.
A parádé előtt találkozott Hszi Csin-ping, Vlagyimir Putyin és Kim Dzsongun – ez volt az első ilyen hármas találkozó 66 év óta, amióta Mao Ce-tung, Nyikita Hruscsov és Kim Ir Szen együtt jelentek meg a Tienanmen téren.
Nyugati reakció: Trump bírál
Donald Trump amerikai elnök a Truth Socialon bírálta a pekingi eseményt. Úgy fogalmazott: Kína a második világháborúban jelentős amerikai támogatást kapott, sok amerikai katona halt meg a kínai szabadságért, ezért az áldozatot méltó módon kellene elismerni. Bejegyzésében gúnyosan azt is hozzátette: „Továbbítsák üdvözletemet Putyinnak és Kim Dzsongunnak, miközben összeesküvést szőnek az Egyesült Államok ellen.”
A kínai fegyverkezés új szintje
A parádén bemutatták a legújabb DF-5C interkontinentális ballisztikus rakétát, amelynek hatótávolságát 20 000 kilométernél is nagyobbra becsülik. A fegyvert a világ bármely pontjára képes eljuttatni, miközben gyorsaságával és felépítésével szinte lehetetlenné teszi az elfogását. Emellett megjelentek a kínai hadiipar fejlesztései között a „farkasrobotok”, a nukleáris töltet hordozására is alkalmas óriási víz alatti drónok, valamint új hiperszonikus csapásmérő eszközök.
Diplomáciai üzenetek és szimbolika
A kínai államfő a béke és fejlődés üzenetét hangsúlyozta, miközben katonai erőfitogtatással igyekezett megmutatni országa globális szerepét. A díszszemlén feltűnt az ikonikus hongqi („Vörös Zászló”) limuzin is, amely évtizedek óta a kínai államvezetők státuszszimbóluma.
Kim Dzsongun lánya is feltűnt
A nemzetközi sajtó figyelmét különösen felkeltette, hogy Kim Dzsu Ae, a 13 év körüli lány és feltételezett trónörökös, először utazott hivatalosan külföldre apjával, a phenjani vezetővel. Elemzők szerint ezzel Kim Dzsongun gyermeke politikai gyakorlatot szerez, amely megerősítheti jövőbeli vezetői szerepét Észak-Koreában.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




