Világ
Itt a NATO válasza az orosz drónokra: Elindul a Keleti Őrszem katonai művelet
Betűméret:             

A NATO keleti szárnyának védelme elsőrendű fontosságú, ezért elindítjuk a Keleti Őrszem (Eastern Sentry) műveletet, amely tovább erősíti e régió védelmi helyzetét – jelentette ki a NATO-főtitkár pénteken Brüsszelben.

Mark Rutte, az európai szövetséges haderők főparancsnokával, Alexus Grynkewich tábornokkal tartott sajtótájékoztatót, amelynek keretében elmondta: a művelet a következő napokban indul, és számos szövetséges — köztük Dánia, Franciaország, az Egyesült Királyság, Németország és mások — erőit vonja be, a hagyományos katonai képességeken túl. Az erőfeszítés részeként olyan elemek is lesznek, amelyek a drónhasználatból fakadó kihívások kezelésére szolgálnak – tette hozzá, közölte az MTI.

A főtitkár szerint bár a légtérsértések leginkább a keleti szárnyat érintik, valójában mind a 32 NATO-tagország veszélyben van, hiszen az orosz rakéták hiperszonikus sebességgel percek alatt elérhetik Európa bármely pontját. Ezért kulcsfontosságú a Keleti Őrszem művelet, amely rugalmas védelmet biztosít a légtérsértésekkel és más fenyegetésekkel szemben – hangsúlyozta.

Azzal kapcsolatban hogy héten orosz drónok sértették meg a lengyel légteret, Rutte úgy nyilatkozott: a történtek attól függetlenül, hogy szándékosak voltak-e vagy sem, „felelőtlenek és elfogadhatatlanok”, a szövetség integrált légvédelmi rendszerei pedig sikeresen biztosították a NATO-terület védelmét.

Főtitkár szerint Donald Trump amerikai elnök jól reagált a történtekre, és az Egyesült Államok elkötelezettsége a NATO iránt szilárd. „A lengyel elnök beszélt Donald Trumppal, én magam is beszéltem vele, és ez nagyon jó kapcsolatépítő megbeszélés volt, különösen a múlt heti washingtoni találkozójuk után” – mondta.

Rutte továbbá üdvözölte az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek a javaslatát egy közös uniós finanszírozású „drónfallal” kapcsolatban.

A főtitkár szerint az EU és a NATO szorosan együttműködik: a NATO a védelmi tervezést és követelményeket adja, az EU pedig az ipar és a finanszírozás terén tud hozzájárulni. Ezért minden uniós kezdeményezés, például a dróntechnológia fejlesztése, hasznos a közös védelem szempontjából – tette hozzá.

Alexus Grynkewich tábornok nyilatkozatában arról beszélt, hogy a Keleti Őrszem művelet átfogó és integrált védelmi rendszert alakít ki az északi térségtől a Fekete- és Földközi-tengerig, összekapcsolva a légi rendészeti és földi légvédelmi képességeket. „Ez a művelet rugalmasságot és erőt ad, lehetővé téve, hogy pontosan ott és akkor összpontosítsuk erőinket, ahol és amikor szükség van rá” – mondta.

Hozzátette: Franciaország, Dánia, az Egyesült Királyság és Németország már felajánlott vadászgépeket, hadihajókat és légvédelmi rendszereket. A NATO emellett új, költséghatékony drónellenes technológiákat is gyorsított ütemben vezet be, hogy a művelet hosszú távon fenntartható legyen. „A keleti szárny az első védelmi vonalunk, de valójában az egész szövetséget védi. A művelet már most elkezdődik, de idő kell a teljes összehangoláshoz” – hangsúlyozta Grynkewich.

Donald Trump amerikai elnök nem fejezte ki aggodalmát Orbán Viktor választási veresége miatt, és elismerően szólt a leendő miniszterelnökről, Magyar Péterről az ABC Newsnak adott interjújában. Donald Trump megjegyezte: azt hiszem, az új ember jó munkát fog végezni, ő egy jó ember, tájékoztat a hirado.hu. Trump azt...
2026. ÁPRILIS 15.
[ 9:30 ]
Donald Trump amerikai elnök egy szerdán adásba kerülő interjúban azt nyilatkozta, hogy „nagyon közel van” az Irán elleni háború vége. Az ENSZ főtitkára pedig bizakodóan nyilatkozott az amerikai–iráni tárgyalások várható újraindulásáról. „Azt hiszem, majdnem vége, igen. Úgy értem, nagyon közel áll a...
2026. ÁPRILIS 15.
[ 8:38 ]
Több országból érkezett, csaknem hatezer zsidó fiatal és több száz lengyel kortársuk vett részt kedden a holokauszt emléknapjához fűződő auschwitzi élet menetén - közölték az egykori náci német láger helyén működő emlékhely honlapján. A menet élén holokauszttúlélők mintegy 40 fős csoportja haladt, köztük a...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 22:17 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó