Világ
Donald Trump: Az ellenőrizetlen migráció okozta válság a mai idők első számú politikai ügye
Betűméret:             

Az ellenőrizetlen migráció okozta válság a mai idők első számú politikai ügye - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az ENSZ Közgyűlésének csúcsszintű plenáris ülésén elmondott felszólalásában kedden.

Donald Trump élesen bírálta a világszervezet tevékenységét a migráció ügyében, és azt mondta, hogy az ENSZ 2024-es költségvetésében több száz millió dollár szerepelt arra, hogy támogassák mintegy félmillió migráns belépését az Egyesült Államokba.

"Gondoljanak bele, az ENSZ olyan embereket támogat, akik illegálisan jönnek be az Egyesült Államokba, és őket nekünk kell eltávolítanunk" - fogalmazott, és hozzátette, hogy a világszervezet tevékenysége ebben "teljesen elfogadhatatlan".

"Az ENSZ-nek az inváziókat megállítania kellene, nem létrehoznia és finanszíroznia" - hangoztatta.

Az ENSZ közgyűlésének kiemelt politikai hetén tartott felszólalásában az amerikai elnök kifejtette, hogy a 80 éves világszervezetben hatalmas lehetőségek vannak, de "még csak a közelében sincs annak, hogy beváltsa a benne rejlő lehetőségeket".

"Úgy tűnik, minden, amit tesznek, kimerül annyiban, hogy írnak egy erős szavakat tartalmazó levelet, majd nem tartják magukat a levélhez" - mondta, hozzátéve, hogy "erős szavak nem oldanak meg háborúkat".

Donald Trump kifogásként vetette a világszervezet szemére azt, hogy még csak meg sem próbált segíteni neki azon nemzetközi konfliktusok esetében, amelyek megoldására elnökként kísérletet tett.

Az amerikai elnök a migrációt és a klímapolitikát "kétfarkú szörnyetegnek" nevezte, amely Európát rombolja.

Az európai bevándorláspolitikával kapcsolatban - szavait európai vezetőknek címezve - kifejtette, hogy "ha nem állítják meg az embereket, akiket korábban soha nem láttak, akikkel nincs semmi közös az önök országai számára, akkor az önök országai elbuknak".

"Én az Egyesült Államok elnöke vagyok, de aggódom Európáért. Szeretem Európát, és szeretem az európai embereket. Gyűlölöm látni, hogy elpusztítja az energiapolitika és a bevándorlás" - mondta Donald Trump.

Arra sürgette az európai országokat, hogy hagyjanak fel a zöld energiára vonatkozó politikájukkal, és azt hangoztatta, hogy a tudósok és szakértők elmúlt évtizedekben hangoztatott előrejelzései a klímaváltozás hatásaira vonatkozóan rossznak bizonyultak.

Az amerikai elnök a beszédében beszámolt arról, hogy mielőtt az ENSZ Közgyűlésében megkezdte volna felszólalását, röviden szót váltott Inácio Lula da Silva brazil elnökkel, akivel megállapodtak abban, hogy a jövő héten találkoznak. Donald Trump megjegyezte, hogy jó benyomás alakult ki benne a brazil vezetőről.

A brazil államfő közvetlenül az amerikai elnök előtt tartotta meg beszédét a közgyűlés kiemelt hetének plenáris ülésén.

Donald Trump a közelmúltban jelentős büntetővámot vezetett be Brazíliával szemben, részben az előző elnök, Jair Bolsonaro ellen indult büntetőper miatt, amit politikai üldöztetésnek tart, emlékeztet az MTI.

Felszólalása után Donald Trump kétoldalú találkozó keretében tárgyalt António Guterres ENSZ-főtitkárral. Az amerikai elnök ezen azt hangoztatta, hogy teljes mértékben támogatja az ENSZ-t. Megállapította, hogy bizonyos kérdésekben eltérő a véleménye a világszervezet által követett politikától, de hozzátette, hogy az ENSZ mögött áll, mert óriási lehetőséget hordoz magában a béke megteremtésére.

Az ENSZ Közgyűlésének kiemelt politikai hetén a szervezet minden tagországának vezetője felszólalási lehetőséget kap.

Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra, többen meghaltak, több tucatnyian megsebesültek és komoly károk keletkeztek – jelentették katonai és helyhatósági források jelentései alapján ukrán hírügynökségek és hírportálok. Kijevben az eddigi adatok szerint három...
2025. NOVEMBER 14.
[ 12:47 ]
Kína kész Thaifölddel együttműködve a következő ötven évben is tovább erősíteni stratégiai partnerségét – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai államfő pénteken Pekingben, amikor a Nagy Népi Csarnokban fogadta Maha Vadzsiralongkorn (X. Ráma) thaiföldi királyt. X. Ráma az első thai uralkodó, aki az 1975-ös diplomáciai...
2025. NOVEMBER 14.
[ 11:05 ]
Emmanuel Macron francia államfő és elődje, François Hollande részvételével csütörtökön megkezdődtek a 2015. november 13-i, 132 halálos áldozatot követelő párizsi terrortámadások tizedik évfordulójának hivatalos megemlékezései Párizsban és a közeli Saint-Denis-ben, a Stade de France nemzeti stadionjánál. A modern...
2025. NOVEMBER 13.
[ 19:18 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó