Robbanás történt a norvég fővárosban, Oslo központjában kedd este. A rendőrség egy kézigránátnak látszó tárgyat is hatástalanított a helyszínen. Sérültek nem voltak, egy embert őrizetbe vettek, valamint további elkövetőket is keresnek. A nyomozók feltételezése szerint bűnbandák közötti leszámolás állhat a háttérben. Sajtóhírek szerint a gyanúsított egy kiskorú fiú, aki mindössze 13 éves.
Robbanás rázta meg kedd este a norvég fővárost az Oslo Met felsőoktatási intézmény és az izraeli nagykövetség közvetlen közelében – írja a Die Welt. Sérültekről nem érkezett jelentés, de a nyomozók elsődleges feltételezése szerint a robbanás összefügghet a bűnbandák közötti leszámolással. A helyszínt biztonsági kordonnal vették körbe, a lakosságot pedig arra kérték, hogy maradjanak otthon, amíg átvizsgálják a környéket. A hatóságok közben az oslói lakosok mobiljaira is vészjelzést küldtek.
A rendőrség közlése szerint a helyszínen egy második robbanóeszközt is találtak, amely katonai típusú kézigránátnak tűnt. A tárgyat ellenőrzött körülmények között hatástalanították. A szemtanúk beszámolói szerint a gránátot egy gyalogátkelőhelyen semmisítették meg a szakemberek, írja az MTI.
A norvég TV2 és az Aftenposten – meg nem nevezett forrásokra hivatkozva – azt állítja, hogy
az oslói robbantás gyanúsítottja mindössze 13 éves. Az állami NRK rádió- és televíziós társaság szintén egy kiskorú elkövetőről adott hírt.
Brian Skotnes, az oslói rendőrség műveleti vezetője megerősítette a letartóztatást, de az életkorról nem kívánt nyilatkozni. Hozzátette, hogy további gyanúsítottakat is keresnek.
Az MTI beszámolója szerint Norvégiában általában alacsony a bűnözési ráta, ugyanakkor a közelmúltban a szomszédos Svédországban dúló bandaháború hatásai egyre inkább begyűrűznek az országba.
Orbán Viktor miniszterelnök a múlt héten bírálta a svéd kormány politikáját, különösen a migráció és a bűnözés elleni küzdelem területén. A kormányfő szerint Stockholm nem képes megfelelően garantálni állampolgárai biztonságát, miközben Magyarországot kritizálja a jogállamiság ügyében.
A miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy Svédországban működő bűnszervezetek kiskorúakat vonnak be gyilkosságokba, mivel életkoruk miatt nem vonhatók felelősségre.
„A svéd kormány minket oktat ki a jogállamiságról. Mindeközben a Die Welt szerint szervezett bűnözői hálózatok svéd gyerekekkel végeztetnek el gyilkosságokat, annak tudatában, hogy a rendszer úgysem ítéli el őket. Egy ország, amely egykor a rendről és a biztonságról volt ismert, jelenleg éppen összeomlik: több mint 280 kiskorú lányt vettek őrizetbe gyilkosságért, családok élnek félelemben. Szívszaggató a helyzet. A svédek jobbat érdemelnek!”
– hangsúlyozta Orbán Viktor.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




