Világ
Donald Trump ismertette a gázai konfliktus megoldását célzó húszpontos béketervét
Betűméret:             

A Gázai övezet "terrormentességét", a békét vállaló Hamász-tagoknak amnesztiát, fogolycserét, minden harc leállítását és a túszok elengedését, illetve kiadását is tartalmazza Donald Trump amerikai elnök béketerve, amelyet a Fehér Ház hétfőn hozott nyilvánosságra, és amelyet Izrael az elfogadásáról biztosított.

Az elnöki hivatal Donald Trump és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök washingtoni megbeszélése közben adta ki a 20 pontos amerikai tervezetet.

Donald Trump elnök a tárgyalást követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy az elképzelés nemcsak a gázai konfliktus megoldását célozza, hanem a béke megteremtését a teljes Közel-Keleten. Egyben elismerését hangoztatta arab, illetve muszlim országok, valamint európai vezetők felé, akik részt vettek a béketervet érintő konzultációkban.

Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy amennyiben a béketervet a Hamász elutasítja, akkor Izrael az Egyesült Államok teljes támogatását élvezi a további lépéseihez.

Donald Trump hozzátette, hogy az izraeli kormányfővel a gázai háború rendezése mellett szót váltottak Iránról, az Ábrahám Egyezmények kiterjesztéséről, valamint a kereskedelemről.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy Izrael elfogadja az amerikai tervezetet, amelyet "kritikusan fontos" lépésnek nevezett a gázai háború lezárása felé, valamint a szélesebb közel-keleti béke érdekében, írja az MTI.

Az amerikai béketerv elemei közül kiemelte a Gázai övezet demilitarizációját. Ha a Hamász elutasítja a tervet, akkor Izrael "be fogja fejezni a munkát" – hangoztatta Benjamin Netanjahu, és hozzátette, hogy a Hamász megszüntetését el fogja érni, és ezzel az Izraelt érő fenyegetést számolja fel.

Az amerikai elnök 20 pontos békeelképzelése alapján Gáza "terrormentes" övezetté válna, amely nem jelent fenyegetést a szomszédaira.

Amennyiben a békejavaslatot mindkét fél elfogadja, akkor az izraeli erők – a túszok szabadon engedése érdekében - visszavonulnak, a frontvonalakat befagyasztják, miközben az izraeli hadsereg minden katonai akciót felfüggeszt.

Az amerikai javaslat értelmében, amint a Hamász minden túszt átad, Izrael 250 életfogytig tartó börtönre ítélt palesztin rabot elenged, valamint 1700 olyan palesztin foglyot, akit 2023 október 7-e után vettek őrizetbe az izraeli hatóságok.

A Hamász azon tagjai, akik kötelezettséget vállalnak a palesztin-izraeli békés együttélés támogatására, és beszolgáltatják fegyvereiket, amnesztiában részesülnek, és kívánságukra szabadon távozhatnak a Gázai övezetből - olvasható a dokumentumban.

A Donald Trump által bejelentett béketerv szerint - annak életbe lépését követően - nagy mennyiségű segélyszállítmány indul el a palesztin területre.

Gáza politikai kormányzásának kialakítása érdekében a terület felett egy átmeneti technokrata testület venné át az irányítást, a politikától független palesztin tagokkal, valamint egy nemzetközi bizottság, "Béketestület" (Board of Peace) felügyeletével – áll a tervezetben, amelyben azt is hangsúlyozzák, hogy a Hamász sem közvetlen, sem közvetett szerephez nem juthat a jövőben a gázai vezetésben.

Az amerikai tervezet alapján Izrael vállalja, hogy nem foglalja el a Gázai övezetet, és nem törekszik azt területéhez csatolni.

A gázai belső biztonság megteremtése érdekében az arab államokkal egyeztetésben megalakul egy átmeneti Nemzetközi Stabilizációs Erő, amely többi között palesztin biztonsági személyzet kiképzését is vállalná.

A Gázai övezet újjáépítésének keretében a térségben különleges gazdasági övezetet hoznának létre, kedvezményes vámokkal, miközben az ott élő lakosságot arra ösztönzik majd, hogy maradjon lakóhelyén és vegyen részt az újraépítést célzó munkában.

Kijevben tárgyal a NATO főtitkára - illusztráció
2026. FEBRUÁR 3.
[ 17:38 ]
A francia ügyészség kedden bejelentette, hogy a választhatóság megvonásának megerősítését indítványozza a legnagyobb francia ellenzéki párt vezéralakjának, Marine Le Pennek és a Nemzeti Tömörülésnek a fellebbviteli perében, amelynek tétje az, hogy a háromszoros elnökjelölt negyedszerre is elindulhat-e a jövő évi...
2026. FEBRUÁR 3.
[ 16:44 ]
Az Európai Bizottság megvizsgálja, hogy Peter Mandelson volt uniós brit biztos megsértette-e a testület magatartási kódexét a néhai amerikai üzletemberhez és szexuális bűnelkövetőhöz, Jeffrey Epsteinhez fűződő kapcsolatai miatt - közölte kedden a brüsszeli testület szóvivője. Újvári Balázs bizottsági szóvivő a...
2026. FEBRUÁR 3.
[ 16:32 ]
Az orosz hadsereg összesen 521 támadóeszközt vetett be ukrajnai létfontosságú energetikai és infrastrukturális létesítmények ellen keddre virradóra, a célpontok több mint 85 százalékát a légvédelem megsemmisítette, azonban a támadásban sokan megsebesültek, és komoly károk keletkeztek - közölték katonai és...
2026. FEBRUÁR 3.
[ 11:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó