Világ
Hamis bombariadó Dodik családi birtokán
Betűméret:             

A riasztás után nem sokkal kiderült, a bejelentés hamis volt.

Az ellenőrzések után kiderült, hogy a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, Milorad Dodik laktaši családi birtokán elhelyezett robbanószerkezetre vonatkozó bejelentés hamis volt.

Ezt a Szerb Köztársaság Belügyminisztériuma erősítette meg az RTRS-nek.

A közlemény szerint: „A Szerb Köztársaság Belügyminisztériumának rendőrei ma reggel 7 óra körül telefonos bejelentést kaptak arról, hogy Milorad Dodik, a Szerb Köztársaság elnökének birtokán robbanószerkezet található.”

Hozzátették, hogy a rendőrségi szolgálat a bejelentés nyomán a robbanószerkezetekkel vagy más veszélyes eszközökkel kapcsolatos fenyegetések esetére vonatkozó előírások szerint járt el, írja a Tanjug.

A vizsgálat során megállapították, hogy nincs biztonsági fenyegetés, és hogy hamis bejelentésről van szó. Az esetről értesítették a Banjalukai kerületi ügyészség ügyeletes ügyészét, aki az esetet „hamis bűncselekmény bejelentésének bűncselekménye” minősítéssel látta el. A rendőrség további intézkedéseket tesz – közölte a boszniai Szerb Köztársaság belügyminisztériuma.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök videoüzenetet tett közzé az X-en azután, hogy hétfő este Washingtonban tárgyalt az amerikai elnökkel, és közös sajtótájékoztatójukon közölte: elfogadja Donald Trump közel-keleti béketervét, amely egyebek között arról szól, hogy az izraeli hadseregnek számos feltétel...
2025. SZEPTEMBER 30.
[ 13:34 ]
Jóvátételi kölcsön nyújtását javasolta Ukrajnának az Európai Bizottság elnöke kedden Brüsszelben, Ursula von der Leyen elmondása szerint a kölcsön, amelynek egy részét európai védelmi beszerzésekre fordítanák, az európai bankokban tárolt, lefoglalt orosz vagyoneszközökön alapulna. Ursula von dr Leyen, az Európai...
2025. SZEPTEMBER 30.
[ 11:25 ]
Az orosz hadsereg több tucat drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen keddre virradóra, az eddigi adatok szerint négyen meghaltak a támadásban - jelentették katonai és helyhatósági források információi alapján ukrán hírügynökségek és hírportálok. Éjjel és hajnalban az orosz hadsereg dróncsapást mért egy családi...
2025. SZEPTEMBER 30.
[ 11:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó