Világ
Az Európa Tanács platformot hoz létre párbeszéd előmozdítására az emigrációban élő orosz ellenzékiekkel
Betűméret:             

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) egyhetes őszi ülésszakán platform létrehozásáról döntött, amelynek célja, hogy párbeszéd útján kapcsolja be munkájába az emigrációban élő orosz ellenzéki erők képviselőit, és előmozdítsa az „orosz rezsim” leváltását célzó törekvéseiket – közölte csütörtökön a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése.

A strasbourgi közlemény szerint a platform résztvevői eszmecserét folytathatnak a közgyűléssel a közös érdeklődésre számot tartó kérdésekről, és részt vehetnek bizonyos szakbizottságok ülésein is, írja az MTI.

Közölték: a parlamenti közgyűlés résztvevői egyhangúlag hagyták jóvá azt az állásfoglalást, amely szerint a platform résztvevői csak „a legmagasabb erkölcsi tekintélyű személyek” lehetnek, akik többek között magukénak vallják az Európa Tanács értékeit, feltétel nélkül elismerik Ukrajna szuverenitását, függetlenségét és területi egységét, valamint az „oroszországi rezsim” leváltásán dolgoznak.

A PACE szerint a platform segíteni fogja az orosz demokratikus erőket abban, hogy fenntartható demokratikus változást idézzenek elő Oroszországban, és elősegítsék a tartós és igazságos béke elérését Ukrajnában. Biztosítani fogja továbbá Oroszország felelősségre vonását az elkövetett nemzetközi bűncselekményekért.

„Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése tiszteletben tartja az orosz emberi jogi aktivistáknak, a demokratikus erőknek, a szabad médiának és a független civil társadalomnak a totalitárius és neoimperialista orosz rezsim leváltása iránti elkötelezettségét, a demokráciáért, az emberi jogokért és a jogállamiságért folytatott harcát, valamint azt, hogy elismerik Ukrajnát, néha akár életük és szabadságuk kockáztatásával is” – fogalmaztak.

A közlemény szerint a közgyűlés végezetül arra ösztönözte a száműzetésben élő orosz ellenzékieket, hogy egyesítsék erőiket az oroszországi demokratikus változásért folytatott küzdelem sikere érdekében, leplezzék le az „orosz rezsim” bűneit, és támogassák az ukránokat.

Az egyiptomi hírszerzés vezetője felszólította Donald Trump béketervének elfogadására a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezetet – írja az Israel Hayom. Donald Trump felszólítása után, amelyben három-négy napot adott a palesztin terroristáknak a gázai béketerv elfogadására, az egyiptomi hírszerzés vezetője...
2025. OKTÓBER 1.
[ 20:33 ]
Egy nagyobb tűzhöz és hangos durranásokhoz vonult ki a müncheni rendőrség és tűzoltóság szerdán kora reggel a Lerchenau városrészbe – közölte a rendőrség szóvivője. Sajtóértesülések szerint az incidensnek egy halottja is van. München polgármestere hivatalos bombafenyegetésről beszélt. Október 1-jén, szerdán...
2025. OKTÓBER 1.
[ 15:06 ]
Az Egyesült Államok szövetségi kormánya 2025. október 1-jén éjjel, közel hét év után először, részlegesen leállt, miután a Kongresszus nem tudott megállapodni a kormányzati finanszírozást biztosító törvényjavaslatról, írja az MTI. A szenátusban a republikánusok által javasolt rövid távú finanszírozási...
2025. OKTÓBER 1.
[ 14:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó