Világ
Volodimir Zelenszkij készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyinnal
Betűméret:             

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.

Volodimir Zelenszkij a pénteken Donald Trumppal Washingtonban tartott megbeszélése után az NBC televíziónak adott interjúban közölte, hogy személyesen is hajlandó beszélni az orosz államfővel, ugyanakkor "terroristának" nevezte Vlagyimir Putyint, írja az MTI.

Egyben arra sürgette az amerikai elnököt, hogy fejtsen ki a jelenleginél komolyabb nyomást Vlagyimir Putyinra, akit a Hamász palesztin terrorszervezethez hasonlított.

Megjegyezte, hogy az orosz-ukrán háború kiterjedtebb a gázai konfliktusnál, az orosz katonaság pedig a világ második legerősebb hadserege.

Volodimir Zelenszkij az interjúban elismerte, hogy nem érte el legfontosabb célját, azt, hogy az Egyesült Államok Tomahawk nagy hatótávolságú rakétákat juttasson el ukrajnai felhasználásra. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: "jó, hogy Trump elnök nem mondott nemet, de ma nem mondott igent sem".

Arra a kérdésre, hogy a béke érdekben Ukrajna hajlandó volna-e területi engedményekre, az ukrán elnök kifejtette, hogy a háború lezárásához és a békéhez diplomáciai módon lehet elérni, ami sürgető, és úgy fogalmazott, hogy "ott kell maradnunk, ahol vagyunk, de nem adni semmi továbbit Putyinnak".

Donald Trump pénteken a Fehér Házban fogadta Volodimir Zelenszkijt, egy nappal azt követően, hogy telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyinnal, akivel megállapodtak egy személyes találkozóban, helyszínként pedig Budapestet jelölték meg.

Az amerikai elnök az ukrán államfővel folytatott pénteki megbeszélésének nyilvános részén kifejtette, hogy a háború lezárása előtt komoly gátat jelent az orosz és az ukrán államfő között húzódó gyűlölet.

Azt is hangoztatta - és a Fox News hírtelevíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban is megerősített -, hogy az Ukrajna által kért Tomahawk rakétákra az Egyesült Államoknak is szüksége van.

Donald Trump pénteken az ukrán elnökkel tartott tárgyalást követően közösségi oldalán "érdekesnek és szívélyesnek" nevezte találkozójukat, emellett a harcok azonnali befejezésére sürgette Volodimir Zelenszkijt és Vlagyimir Putyint.

Úgy fogalmazott, hogy "meg kellene állniuk, ahol vannak. Hagyjuk őket, hogy mindketten győzelmet hirdessenek, és hagyjuk, hogy a történelem döntsön."

A kínai hatóságok szerint az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynöksége (NSA) 2022 és 2024 között kibertámadásokat követett el a nemzeti pontosidő-szolgálati központ (NTSC) ellen - közölte vasárnap a kínai állambiztonsági minisztérium. A minisztérium szerint a támadások során az amerikai ügynökség 42...
2025. OKTÓBER 19.
[ 18:15 ]
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet fegyveresei többször is megtámadták az izraeli erőket, belépve a sárga vonalnak nevezett Gázai övezeti ütközőzónába, és ezzel súlyosan megsértették a két fél között csaknem egy héttel ezelőtt kihirdetett tűzszünetet – közölte vasárnap az izraeli hadsereg. A Hamász...
2025. OKTÓBER 19.
[ 16:38 ]
A boszniai Szerb Köztársaság Nemzetgyűlése 27. rendkívüli ülésén Ana Trišić Babićot nevezte ki a Boszniai Szerb Köztársaság ügyvezető elnökévé. A döntést 48 képviselő támogatta, míg négyen ellenezték, közölte az RTRS. A döntés indoklásában az áll, hogy Bosznia-Hercegovina Bíróságának és a Központi...
2025. OKTÓBER 19.
[ 10:33 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó