Világ
A Hamász átadta két izraeli túsz holttestét
Betűméret:             

Az iszlamista Hamász terrorszervezet visszajuttatta két, 2023. október 7-én elrabolt túsz – Amiram Kuper és Szahar Baruch – holttestét Izraelnek.

A holttesteket csütörtök este adták át a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek, akik azokat az izraeli hadsereg (IDF) tagjaihoz szállították. Az IDF a Tel-Aviv Abu Kabir nevű negyedében működő igazságügyi orvosszakértői intézetbe vitte a koporsókat, ahol azonosították a földi maradványokat.

A 85 éves Amiram Kuper a Nir Óz kibucból elrabolt hatvanhét ember közül az utolsó volt. A fogságban, az izraeli katonák Hán-Juniszban folytatott műveletei során ölték meg. Közgazdász, mezőgazdász és költő volt; felesége, négy gyermeke és tizenegy unokája gyászolja.

Kuper – miután kilépett a katonai szolgálatból – a Nir Óz kibuc egyik alapítója lett, és a Negev-sivatag nyugati részének benépesítésében úttörő szerepet játszott. A régió településeinek vezető közgazdászaként dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Emellett tehetséges költőként és zeneszerzőként számos színdarabot, cikket és verseskötetet írt, melyekben kifejezte a természet, a mezőgazdaság és a kibuci élet iránti szeretetét.

A 25 éves Szahar Baruch testvérével, Idannal együtt próbált meg elmenekülni a kibucot megszálló és otthonukat felgyújtó terroristák elől. Testvérét megölték, őt pedig elrabolták. Mintegy két hónappal később, 2023 decemberében az IDF bejelentette, hogy Baruch a fogságból való kimentésére tett kísérlet során életét vesztette: az izraeli kommandósok akciója közben tűzharcban halt meg, holttestét pedig a terroristák magukkal vitték.

Baruch egy hónappal a Hamász terrortámadása előtt tért vissza egy hosszú dél-amerikai utazásról, és éppen arra készült, hogy megkezdje mérnöki tanulmányait a Ben-Gurion Egyetem villamosmérnöki karán.

A két újabb holttest átadásával 11 izraeli túsz földi maradványai maradtak még a Gázai övezetben.

Bár az elmúlt 24 órában okoztak újabb károkat az orosz támadások ukrán energetikai létesítményekben a front menti és a határ menti térségekben, rakétákkal és drónokkal Oroszország nem mért célzott csapást az energetikai infrastruktúrára - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn a Telegramon. "Az...
2026. FEBRUÁR 2.
[ 17:17 ]
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte vesztegetés elfogadása miatt Tang Ji-csün korábbi igazságügyi minisztert a Fucsien tartományi Hsziamen középfokú népbírósága - közölte hétfőn a kínai állami média. A kínai állami médiában felidézett vád szerint Tang 2006 és 2022 között magas tisztségeit felhasználva...
2026. FEBRUÁR 2.
[ 13:18 ]
Donald Trump nem érdemli meg a Nobel-békedíjat - jelentette ki hétfőn Wlodzimierz Czarzasty, a lengyel parlament alsóházának (szejm) elnöke, hozzátéve, hogy nem fogja támogatni az amerikai elnök jelöléséről szóló, mások mellett neki címzett amerikai-izraeli kezdeményezést. Czarzasty, aki az egyik kisebb lengyel...
2026. FEBRUÁR 2.
[ 13:14 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó