Világ
Donald Trump amerikai elnök segítséget ígért az iráni tüntetőknek, és további tiltakozásra buzdított
Betűméret:             

Donald Trump amerikai elnök segítséget ígért kedden az Iránban tüntetőknek, és további tiltakozásra buzdította őket a kormányzati hatalom ellen.

Truth Social közösségi oldalán megjelent bejegyzésében Donald Trump azt írta, hogy "a segítség úton van", valamint közölte, hogy addig minden találkozót törölnek iráni tisztségviselőkkel, amíg a "tüntetők esztelen öldöklése meg nem áll".

"Iráni hazafiak, folytassátok a tiltakozást - foglaljátok el az intézményeiteket!!!" - fogalmazott az elnök. Egyben arra kérte őket, hogy jegyezzék fel a "gyilkosok és erőszakoskodók" nevét, akik súlyos árat fizetnek majd, írja az MTI.

Donald Trump hétfőn, szintén a közösségi oldalán azt közölte, hogy azonnali hatállyal 25 százalékos vámot rendelt el minden olyan országra, amely kereskedelmi kapcsolatokat tart fenn Iránnal.

A Fehér Ház szóvivője hétfőn azt mondta, hogy iráni kormánytisztségviselők a hétvégén tárgyalást kértek az amerikai kormányzattól. Karoline Leavitt hozzátette, hogy a diplomáciai kapcsolatfelvételért Steve Witkoff elnöki különleges megbízott felel.

Csehország biztonsági intézkedéseket léptetett életbe, tekintettel a szomszédos országokban történt incidensekre, amelyeknél fennáll annak gyanúja, hogy idegen országok állhatnak mögöttük – közölte Lubomír Metnar belügyminiszter az X-en pénteken megjelent bejegyzésében. A belügyminiszter nem pontosította, milyen...
2026. SZEPTEMBER 4.
[ 16:31 ]
A Giorgia Meloni vezette jobbközép kormány 1413. hivatali napját tölti pénteken, és így a második világháború utáni olasz köztársaság történetének leghosszabb kormányává vált. A Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI), az Antonio Tajani irányította Hajrá Olaszország és a Matteo Salvini vezette Liga közös kormánya...
2026. SZEPTEMBER 4.
[ 10:38 ]
A tanévnyitás halasztását szorgalmazta Olaszországnak az újabb hőhullámtól érintett térségeiben a Flc CGIL olasz pedagógus szakszervezet, hangoztatva, hogy az ország oktatási intézményeinek csak 11 százalékában biztosítottak klímaberendezések. Az olasz tartományok közül elsőként a tervek szerint az északi...
2026. SZEPTEMBER 3.
[ 19:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó