Világ
Belgium fél évvel meghosszabbítja a belépési ellenőrzéseket
Betűméret:             

A belga kormány további hat hónappal meghosszabbítja a tavaly júliusban bevezetett belépési ellenőrzéseket az illegális migráció visszaszorítására és a biztonság erősítésére hivatkozva.

A Belga belga hírügynökség tájékoztatása szerint az intézkedések nem minősülnek hivatalos határellenőrzésnek, ugyanakkor rendőrségi vizsgálatok zajlanak főbb közutakon, autópályapihenőknél, nemzetközi buszjáratokon, egyes vonatokon, valamint bizonyos, a schengeni övezeten belüli - magas migrációs nyomásnak kitett országokból, például Olaszországból és Görögországból érkező - járatokon.

Az első hat hónap során a hatóságok több mint 25 ezer embert állítottak meg, közülük mintegy 170-nél találtak érvénytelen vagy hiányzó úti, illetve tartózkodási dokumentumokat.

A belga adatok szerint 108 felnőttet átadtak a bevándorlási hivatalnak, 23 személyt zárt központba helyeztek, 12-t pedig visszaküldtek származási országába.

Anneleen Van Bossuyt menekültügyi és migrációs miniszter hangsúlyozta: az ellenőrzések egyértelmű üzenetet közvetítenek, hogy azok, akiknek nincs joguk az országban tartózkodni, nem utazhatnak szabadon Belgium területén. Bernard Quintin belügyminiszter hozzátette: a rendőrség továbbra is célzottan lép fel az illegális és bűnözői hálózatokkal szemben, beleértve a kábítószer-kereskedelemhez kapcsolódó csoportokat is, írja az MTI.

A kormány olyan jogszabály előkészítésén dolgozik, amely életre szóló beutazási tilalmat tenne lehetővé az illegálisan Belgiumban tartózkodó elítélt terroristák és erőszakos szélsőségesek számára. Tavaly 42 olyan beutazási tilalmat adtak ki, amely 20 évnél hosszabb időre szólt, ami több mint kétszerese a 2023-as adatnak.

A belga hatóságok friss adatai szerint az elmúlt évben jelentősen csökkent a menedékkérelmek jóváhagyási aránya: 2025-ben a kérelmezők mindössze 28,4 százaléka kapott védelmet, szemben az előző évi több mint 47 százalékkal.

A harci érintkezés vonala közelében élő embereket segítő humanitárius missziók rendszeres folytatásáról állapodott meg Jana Lantratova orosz és Dmitro Lubinec ukrán emberi jogi biztos. Erről az orosz ombudsman számolt be vasárnap a Max-csatornáján. Lantratova, az orosz ellenőrzés alá vont Herszon megyei Oleski városban...
2026. NOVEMBER 1.
[ 11:12 ]
Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással. A szavazóhelyiségek reggel 7 órakor nyíltak meg, és este 8 órakor zárnak. A...
2026. NOVEMBER 1.
[ 8:17 ]
Németország 34 városában vonultak utcára szombaton a fiatalok, hogy nagyobb beleszólást követeljenek a politikai döntésekbe, és felhívják a figyelmet a jövőjükkel kapcsolatos bizonytalanságokra. A demonstrációk többnyire békésen kezdődtek, Hamburgban azonban összecsapásokra került sor, a rendőrség pedig paprikaspray-t...
2026. OKTÓBER 31.
[ 22:03 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó