Világ
Donald Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból
Betűméret:             

Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.

Az elnök hivatali repülőgépe fedélzetén Florida felé utazva újságírók kérdéseire válaszolva azt mondta, hogy a Dulcy Rodriguez ideiglenes elnök vezette venezuelai kormányzat jelenleg jó munkát végez és jó kapcsolatot sikerült kialakítani vele.

Donald Trump elmondta, hogy egyelőre nincs megállapodás arról, hogy az Egyesült Államok segítségével a világpiaci áron értékesítésre kerülő kőolajból származó bevételen milyen arányban osztoznak meg Venezuelával, de megjegyezte, hogy "rengeteg olajat" fognak eladni, és a bevétel kisebb része kerül az amerikai félhez, nagyobb hányada Venezuelát illeti majd, írja az MTI.

Donald Trump arról is beszélt, hogy Indiával elkészült egy megállapodás-tervezet venezuelai kőolaj megvásárlásáról, aminek nyomán India nem Irántól vásárol majd eneriahordozót.

Iránnal kapcsolatban az elnök megjegyezte, hogy zajlanak tárgyalások, és hozzátette, hogy tárgyalásos úton szeretné rendezni a helyzetet, ugyanakkor megjegyezte, hogy "nagyon erőteljes hajók" tartanak az ország irányába.

Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy Kínát szintén szívesen látná a venezuelai kőolaj vásárlói között és ez a lehetőség nyitva áll.

Donald Trump elismerően nyilatkozott Maria Corina Machado venezuelai ellenzéki vezetőről, aki jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik. Hangsúlyozta, szeretné elősegíteni, hogy Maria Corina Machado kapcsolatot alakítson ki az ország jelenlegi vezetésével.

Maria Corina Machado vasárnap egy interjúban vitatta, hogy a Trump-adminisztráció nyomásgyakorlása enyhült volna a venezuelai rezsimen. Az NBC televízió politikai magazinjának adott interjúban kifejtette, hogy "minden, amit Dulcy Rodriguez tesz az Egyesült Államok utasítására teszi".

Úgy vélte, hogy a rezsim legjobb érdekét szolgálja, ha elfogadja, hogy a politikai átmenet "megállíthatatlan" Venezuelában.

Szombaton Caracasba érkezett Donald Trump elnök megbízottjaként Laura Dogu, aki az ismét megnyíló amerikai külképviseletet vezeti majd ügyvivőként. Az Egyesült Államok 2019. februárjában szakította meg a diplomáciai kapcsolatokat Venezuelával, és azóta nem működött ott képviselete.

Donald Trump elnök nem sokkal január 3-a, Nicolás Maduro hatalomból való eltávolítását és amerikai őrizetbe vételét követően jelentette be, hogy a két ország kölcsönösen újranyitja nagykövetségét.

Már több mint olyan 260 gyermek fordult az ukrán hatóságokhoz, akit az orosz szakszolgálatok megpróbáltak terrortámadások végrehajtására beszervezni - közölte Andrij Nyebitov, az ukrán országos rendőrfőnök helyettese, a bűnügyi rendőrség vezetője kedden. A hatóságok emiatt az országos rendőrség honlapján tettek...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 16:06 ]
Távollétében halálra ítélte a bíróság kedden Damaszkuszban a 2024-ben megbuktatott és Oroszországba menekült Bassár el-Aszad korábbi szíriai elnököt háborús és emberiesség elleni bűnök miatt. A testület hasonló vádakkal ítélte el a volt államfő öccsét, Mahert is. Ő a szíriai hadsereg 4. páncélos...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 13:15 ]
Jogerős elmarasztaló ítélet nélkül is elkobozható lenne az illegálisan szerzett vagyon Montenegróban az úgynevezett maffiaellenes törvény szerint, amely augusztus 24-én kerül a parlament elé - számolt be róla a podgoricai Vijesti című hírportál. A régóta beharangozott, az illegálisan szerzett vagyon elkobzásáról...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 9:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó