Világ
Matteo Salvini helyettese kilépett a Ligából és új pártot alapított
Betűméret:             

A Matteo Salvini vezette Liga eddigi főtitkárhelyettese, Roberto Vannacci kilépett a pártból, és Nemzeti Jövő névvel új jobboldali pártot indított útjára kedden Olaszországban.

Roberto Vannacci közösségi oldalán bejelentette, "álmait követi", és egyedül, vagyis a Liga párt nélkül folytatja politikai pályafutását.

Üzenetében útjára indította a mostantól általa vezetett Nemzeti Jövő (Futuro Nazionale) nevű formációt, amelyet "igazi, következetes, identitással bíró, erős, büszke, meggyőződéses, lelkes, tiszta és magával ragadó" jobboldalnak nevezett.

"A jobboldalnak ez az egyetlen formája, amit ismerek. Aki szeret engem, kövessen" - jegyezte meg Vannacci. Hozzátette, hogy pártja abban tér el a többi erőtől, hogy nem a la carte menüt kínál, nem "megfakult baloldali eszméket hirdet", "nem alakítja formáját, mint egy queer család", és főleg nem mérsékelt.

Roberto Vannacci úgy vélte, Olaszország robbanásra kész puskaporos hordó, amelyben az energiákat visszafogják, a tehetséget megalázzák, a képességet nem ismerik el: "a lakosság élő, széles és mély rétege nem azonosul többé a félénk dialektikával, amelyet kialudt színek, lelkesedés nélküli arcok, tétlen karok, vizezett poharak, mérsékelt, középutas nyelvezet kísér".

Hozzátette, hogy pártja indulni kíván a 2027-es olasz parlamenti választáson.

Az ötvenhét éves Roberto Vannacci, az olasz fegyveres erők volt tábornoka, 2023-ban vált ismertté a Fordított világ című könyvével. 2024-ben a Liga színeiben bejutott az Európai Parlamentbe, majd a Patrióták Európáért egyik alelnöke lett.

A volt tábornok bejelentésére a Liga közölte, hogy Vannacci többé nem a Patrióták Európáért tagja, írja az MTI.

Matteo Salvini első reakciójában azt írta, csalódott Vannacci döntése miatt. "Azt gondoltuk, hogy a becsület, a fegyelem és a hűség pontos jelentéssel bír, főleg annak, aki egykor egyenruhát viselt. (...) Egy közösség ereje és sorsa a néptől és a hadseregtől függ, nem a királyoktól vagy a tábornokoktól. Szabadok és erősek (vagyunk). Félelem nélkül"- jegyezte be Salvini.

A Jövő Nemzet (Nazione Futura) nevű jobboldali mozgalom elnöke, Francesco Giubilei videó-üzenetben árulónak nevezte Vannaccit, aki szerinte a Ligából való kilépésével a baloldalnak tesz szívességet. Giubilei szerint Vannacci a Jövő Nemzet mozgalom nevét és logóját is "ellopta".

A felmérések szerint a Liga jelenleg nyolc százalékon áll.

Kijevben tárgyal a NATO főtitkára - illusztráció
2026. FEBRUÁR 3.
[ 17:38 ]
Az Európai Bizottság megvizsgálja, hogy Peter Mandelson volt uniós brit biztos megsértette-e a testület magatartási kódexét a néhai amerikai üzletemberhez és szexuális bűnelkövetőhöz, Jeffrey Epsteinhez fűződő kapcsolatai miatt - közölte kedden a brüsszeli testület szóvivője. Újvári Balázs bizottsági szóvivő a...
2026. FEBRUÁR 3.
[ 16:32 ]
Az orosz hadsereg összesen 521 támadóeszközt vetett be ukrajnai létfontosságú energetikai és infrastrukturális létesítmények ellen keddre virradóra, a célpontok több mint 85 százalékát a légvédelem megsemmisítette, azonban a támadásban sokan megsebesültek, és komoly károk keletkeztek - közölték katonai és...
2026. FEBRUÁR 3.
[ 11:10 ]
Az amerikai adminisztráció több foglalkoztatási adat nyilvánossá tételét halasztja el az újabb, ezúttal részleges kormányzati leállás miatt – közölte a munkaügyi statisztikákért felelős szövetségi iroda hétfőn. A Munkaügyi Statisztikák Irodája közleményben tudatta, hogy pénteken nem jelenik meg a januári...
2026. FEBRUÁR 3.
[ 5:57 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó