Világ
Olaszországban vizsgálat indult egy 80 éves férfi ellen a „szarajevói embervadásztúrák” ügyében
Betűméret:             

A milánói ügyészség eljárást indított egy 80 éves olasz férfi ellen, aki a gyanú szerint részt vett a szarajevói ostrom idején civilek ellen elkövetett orvlövésztámadásokban – közölte két, az eljárást ismerő forrás.

Az ügyészség azt vizsgálja, a boszniai háború idején külföldiek pénzt fizettek-e azért, hogy a kilencvenes években, Szarajevó ostroma alatt a várost körülvevő dombokról védtelen civilekre lőhessenek. A nyomozás első azonosított gyanúsítottja egy 80 éves, az észak-olaszországi Pordenone megyében élő férfi, aki korábban teherautósofőrként dolgozott.

A férfit többrendbeli, előre kitervelten elkövetett emberöléssel gyanúsítják, amelyeket az olasz jog szerint „aljas indíték” súlyosbíthat.

A gyanú szerint más, egyelőre ismeretlen emberekkel együtt vett részt olyan bűncselekményekben, amelyek során 1992 és 1995 között, a Szarajevót körülvevő dombokról leadott lövések következtében védtelen civilek – köztük nők, idősek és gyermekek – vesztették életüket. Egyelőre nem tisztázott, hogy a gyanúsított maga is leadott lövéseket civilekre, avagy a lövöldözésekhez kapcsolódó szállítási és szervezési feladatokban működött közre.

A milánói eljárás közvetlen előzménye Ezio Gavazzeni olasz újságíró és regényíró feljelentése volt. Gavazzeni azt állította, hogy olaszok és más külföldiek pénzt fizettek a boszniai szerb erők tagjainak azért, hogy részt vehessenek a civilek elleni lövöldözésekben. Gavazzeni szerint az ügy feltárására Miran Zupanič szlovén rendező 2022-ben bemutatott Sarajevo Safari című dokumentumfilmje ösztönözte.

Elmondása alapján a résztvevők jelentős összegeket fizettek, az olaszok pedig gyakran Triesztben találkoztak, majd Belgrádba utaztak, ahonnan boszniai szerb katonák kísérték őket a Szarajevóra néző magaslatokra.

Marianna Maiorino, az ügyben felszólaló olasz riporter szerint „akik ismerték a gyanúsítottat, azok visszataszító, rendkívül gonosz és félelmetes emberként” írták le. Elmondása szerint a férfi a szélsőjobboldalhoz kötődött, hívő katolikus volt, és rajongott a fegyverekért. Maiorino rámutatott: az események idején egy átlagos megjelenésű, ötvenes éveiben járó ember volt.

„A vadászat és a fegyverek megszállottja volt: hétvégente beült az autójába a fegyvereivel, és a volt Jugoszláviába utazott; de ott nem állatokra, hanem emberekre vadászott” – fogalmazott a riporter.

A gyanúsított szabadlábon védekezik, a milánói ügyészség február 9-ére idézte be kihallgatásra. A vizsgálat megindítása reményt keltett a szarajevói ostrom túlélői körében, hogy végre bíróság elé állíthatják a több évtizeddel ezelőtti bűncselekmények felelőseit. Az ügyben vizsgált bűncselekmények az olasz jog szerint nem évülnek el.

Szarajevó 1992 és 1995 között ostrom alatt állt, miután Bosznia-Hercegovina kikiáltotta függetlenségét Jugoszláviától. A várost körülvevő dombokról indított tüzérségi támadások és az orvlövészek által leadott lövések következtében mintegy 11 ezer civil halt meg.

Donald Trump amerikai elnök kijelentette szerdán, hogy „rendkívül jó személyes kapcsolat” fűzi Hszi Csin-ping kínai elnökhöz, és mindketten tudatában vannak annak, hogy mennyire fontos, hogy ez így is maradjon. Az amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalán írt bejegyzést kettejük telefonbeszélgetéséről...
2026. FEBRUÁR 4.
[ 19:17 ]
Jelenleg több mint ezer kijevi társasházban nincs fűtés – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon, miután az orosz csapások miatt kialakult rendkívüli energetikai helyzetről tartott egyeztetést az illetékes tisztségviselőkkel. Mindeközben Rusztem Umerov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi...
2026. FEBRUÁR 4.
[ 17:31 ]
Az év eleje óta egyre viharosabbá váló nemzetközi helyzetben Kínának és Oroszországnak együtt kell működnie a globális stratégiai stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai államfő Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott szerdai videobeszélgetésén. Hszi hangsúlyozta, hogy felelős...
2026. FEBRUÁR 4.
[ 14:55 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó