Világ
Marco Rubio: Az USA új alapokon kész a lejárt Új START szerződés utódjáról tárgyalni
Betűméret:             

Az Egyesült Államok új alapokon kész új nukleáris fegyverzet-korlátozási megállapodás kitárgyalására, ami Oroszország mellett Kína katonai megerősödését is figyelembe veszi – közölte Marco Rubio külügyminiszter arra reagálva, hogy csütörtökön lejárt az Új START szerződés hatálya, amivel érvényét veszítette az Egyesült Államok és Oroszország közötti korábbi megállapodás.

Marco Rubio a minisztérium Substack internetes felületén megjelent írásában arra mutatott rá, hogy az Egyesült Államok nem látja értelmét, hogy a START korábbi formáját felújítsák.

Egy olyan egyezményre van szükség, ami tükrözi azt, hogy az Egyesült Államoknak hamarosan két nukleáris ellenféllel, Oroszországgal és Kínával, kell szembenéznie – mutatott rá az amerikai külügyminiszter.

A korábbi Új START hatályának lejárta kapcsán megjegyezte, hogy annak alkalmazását Oroszország szüntette meg 2023-ban. "Egy megállapodáshoz legalább két fél szükségeltetik, az Egyesült Államok pedig választás elé került, hogy egyoldalúan köti-e magát hozzá, vagy felismeri azt, hogy egy új korszak új megközelítést igényel" – fogalmazott Marco Rubio. (MTI)

Franciaországban kedden ötödik alkalommal tartanak országos demonstrációt a középiskolások az oktatás alulfinanszírozottsága miatt. A három hete tartó tiltakozáshoz számos egyetem is csatlakozott, országszerte több tízezren vonultak utcára. A diákok azt követelik a kormánytól, hogy 10 milliárd euróval növelje a...
2026. OKTÓBER 13.
[ 20:14 ]
Az Egyesült Államok és az európai országok közös, négypontos béketerven dolgoznak az ukrajnai háború lezárása érdekében – írja a The Washington Post meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. A javaslat Ukrajna újjáépítésére, Oroszország és Ukrajna biztonsági garanciáira, egy energetikai megállapodásra, valamint a...
2026. OKTÓBER 13.
[ 13:46 ]
XIV. Leó pápa kedden a délelőtti órákban vonul be a római Gemelli-klinikára, ahol műtéti beavatkozás vár rá – közölte hétfőn a szentszéki sajtóközpont. Az egyházfő programjáért felelős Pápai Ház prefektúrája hétfő este bejelentette, hogy a kezelés és a lábadozás miatt október 20-ig lemondták a pápai...
2026. OKTÓBER 13.
[ 7:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó