Sikeresen befejeződött XIV. Leó pápa műtéte a római Gemelli-klinikán – közölte kedd este a Vatikán. A Szentszék tájékoztatása szerint a sebészeti beavatkozást a terveknek megfelelően hajtották végre, az egyházfő pedig már visszatért a kórtermébe.
A 71 éves pápa vasárnap jelentette be, hogy műtétre van szüksége, miután egy rutinvizsgálat során korai stádiumú elváltozást találtak a tüdejében. Az orvosok minimálisan invazív, robotsebészeti eljárást alkalmaztak, amelyet Stefano Margaritora, a Gemelli-klinika mellsebészeti osztályának főorvosa vezetett.
XIV. Leó kedden kora délután érkezett a kórházba, ahová közeli munkatársai kísérték el. A klinika bejáratánál és folyosóin betegek, orvosok és látogatók tapssal fogadták.
A pápát jelenleg a kórház tizedik emeletén ápolják, a felújítás alatt álló pápai kórterem közelében. A műtét utáni ellátásában személyes orvosa, Luigi Carbone, valamint Massimiliano Strappetti ápoló is részt vesz.
Kikucsi Cutomu tokiói bíboros, aki hétfőn találkozott az egyházfővel, elmondta, hogy XIV. Leó a beavatkozás előtt jól érezte magát. A pápa azért döntött a mielőbbi műtét mellett, hogy lehetőség szerint ne kelljen elhalasztania november 6-án kezdődő dél-amerikai látogatását.
A műtét idején a római egyházmegye közös imát szervezett a Gemelli-klinika kápolnájában, Baldo Reina bíboros vezetésével. Az egyházfő felépüléséért az Ágoston-rend tagjai is imádkoznak Rómában, a lengyel katolikus közösség pedig péntek estére hirdetett imádságot a Szent Péter térre.
A Vatikán egyelőre nem közölte, hogy a pápa várhatóan mennyi ideig marad kórházban. (MTI)





A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

