Világ
Donald Trump telefonon konzultált az öbölbeli arab államok vezetőivel
Betűméret:             

Donald Trump amerikai elnök telefonon konzultált az öbölbeli arab államok vezetőivel – közölte a Fehér Ház szombaton.

Karoline Leavitt, az elnöki hivatal szóvivője bejelentette, hogy az elnök egyeztetett Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Katar vezetőivel, az Öböl Menti Együttműködési Tanács tagjaival.

Azt is elmondta, hogy Donald Trump a NATO-főtitkárát, Mark Ruttét is tájékoztatta, írja az MTI.

A Fehér Ház szóvivője arról szintén beszámolt, hogy

Marco Rubio külügyminiszter törvényi kötelezettségének megfelelően a katonai akció megindítását megelőzően felhívta a Kongresszus meghatározott vezetőit a republikánus és demokrata oldalon, az úgynevezett „nyolcak csoportjának” (gang of eight) tagjait, hogy megossza velük a beavatkozásról szóló minősített információkat.

A nyolc vezető kongresszusi politikus közül a miniszter hetet ért el, akiket tájékoztatott az adminisztráció lépéseiről.

A Kongresszus tagjai szombaton egymás után reagáltak az iráni művelet hírére. A demokraták többsége élesen bírálta Donald Trump elnököt a katonai akció miatt, amelyet felhatalmazás nélküli háborús lépésnek minősítettek, míg a republikánusok többsége támogatásáról biztosította az elnök elhatározását az iráni iszlamista rezsim elleni művelet megindításáról, és indokoltnak nevezte az Egyesült Államok nemzetbiztonsága szempontjából.

Európa jövője, az uniós bővítés, az európai biztonság és a Nyugat-Balkán helyzete áll az idén 21. alkalommal megrendezett Bledi Stratégiai Fórum (BSF) középpontjában, amely hétfőn kezdődik a szlovéniai városban. A kétnapos tanácskozáson közép- és délkelet-európai állam- és kormányfők, külügyminiszterek,...
2026. AUGUSZTUS 31.
[ 8:24 ]
Irán rakétatámadást intézett a Közel-Keleten állomásozó amerikai katonai erők ellen, nem sokkal az iráni Larak-szigetet ért amerikai légicsapást követően - közölték amerikai tisztségviselők vasárnap. A megszólaló amerikai illetékesek szerint az iráni ballisztikus rakéták Jordániában működő amerikai...
2026. AUGUSZTUS 31.
[ 7:22 ]
Oroszország drónokkal támadta a Kijevi területen található Pirogovo szállítási és logisztikai központot – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium. Moszkva állítása szerint a létesítményt kettős felhasználású rakomány tárolására és elosztására használták, és közepes, illetve nagy hatótávolságú...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 23:02 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó