Világ
Telefonon egyeztetett az orosz és az iráni külügyminiszter
Betűméret:             

A közel-keleti válságról tárgyalt telefonon Szergej Lavrov orosz és Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter - közölte kedden a moszkvai diplomáciai tárca.

A felek megvitatták a régióban kialakult helyzetet, amely a Moszkvában kiadott közlemény szerint "az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított, ki nem provokált fegyveres agresszió következtében alakult ki".

Hangsúlyozták, hogy az ilyen cselekmények aláássák a nemzetközi jog alapvető normáit, és súlyos következményekkel járnak az egész Közel-Keletre nézve. Ezt az álláspontot Oroszország állandó képviselője egyértelműen megerősítette az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén.

Lavrov megerősítette, hogy Moszkva kiáll a feszültség csökkentése, az erőszak elutasítása és a konfliktus politikai-diplomáciai rendezése mellett, és Oroszország kész mindent megtenni ennek érdekében. Hangsúlyozta, hogy prioritást kell kapniuk a békés lakosság és a polgári infrastruktúra biztonságát biztosító intézkedések meghozatalának. (MTI)

Ukrajna felkészül arra, hogy Oroszország ismételten offenzívát indít Fehéroroszország felől a főváros, Kijev és az észak-ukrajnai Csernyihiv megye ellen - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon, az aznapi haditanácsülésen elhangzottakról adott tájékoztatásában. "Részletesen elemeztük a...
2026. MÁJUS 20.
[ 17:47 ]
5,6-es erősségű földrengés sújtotta Törökország keleti részét. A földmozgás reggel 9 órakor Malatya tartomány Battalgazi kerületét érte. Károkról egyelőre nem érkezett jelentés, de a tévéfelvételeken az látható, hogy iskolákat evakuáltak és a lakók kirohantak a házakból. Kelet-Törökországot szerdán 5,6-os...
2026. MÁJUS 20.
[ 12:40 ]
Újabb ukrán dróntámadásokról számoltak be orosz Telegram-csatornák: a jelentések szerint ezúttal egy Nyizsnyij Novgorod-i olajfinomító és egy sztavropoli vegyi üzem lehetett a célpont, írja a hirado.hu. A Kyiv Independent beszámolója szerint drónok közelítették meg a Lukoil nyizsnyij novgorodi finomítóját Kszztovo...
2026. MÁJUS 20.
[ 10:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó