Világ
Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal
Betűméret:             

Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.

Az elnök a Fehér Házban tartott rendkívüli sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy Irán oldalán egy készséges és aktívan tárgyaló felet lát, hozzátéve, hogy az ország új vezetése "bölcsebb, élesebb eszű és kevéssé radikális", mint a korábbi. Hangsúlyozta, hogy az egyezségben érdekelt államok részt vesznek az amerikai és iráni fél közötti közvetítésben, és a megbeszélések jól haladnak.

Az elnök kritikus időszaknak nevezte az elkövetkezendő napokat, és emlékeztetett arra, hogy az Iránnak adott meghosszabbított ultimátum washingtoni idő szerint kedden este 8 órakor lejár, és hangsúlyozta, hogy amennyiben addig Irán nem állapodik meg az Egyesült Államokkal, akkor a légicsapások "a kőkorszakig" vetik vissza Iránt.

"Minden híd és minden erőmű" elpusztul kedden éjfélig, amennyiben nincs egyezség – hangoztatta az elnök, hozzátéve, hogy nem szeretné, ha ez történne.

Azt is megismételte, hogy az Egyesült Államok elsődleges célja Iránnal kapcsolatban, hogy megfossza a nukleáris fegyver birtoklásának lehetőségétől.

Donald Trump ismét kijelentette az MTI híre szerint, hogy csalódott a NATO-ban az iráni műveletben való segítségnyújtás elutasítása miatt.

Megjegyezte, hogy ezen nem változtat az sem, hogy a katonai szervezet főtitkára, Mark Rutte szerdán Washingtonba látogat.

A közel-keleti háború kezdete után öt héttel egyértelmű, hogy csak diplomáciai megoldással lehet rendezni a kiváltó okokat - jelentette ki az Európai Tanács elnöke a közöségi oldalán hétfőn. António Costa az X-en azt írta: a polgári infrastruktúra, különösen az energiatermelő létesítmények célba vétele jogtalan...
2026. ÁPRILIS 6.
[ 13:15 ]
Az izraeli hadsereg (IDF) likvidálta az Iráni Forradalmi Gárda hírszerzési főnökét - jelentette be az IDF és a védelmi miniszter hétfőn. Izrael védelmi minisztere, Jiszrael Kac, a tel-avivi katonai főhadiszállás földalatti irányítótermében tartott helyzetértékelésen jelentette ki, hogy Madzsid Khadamit, a Forradalmi...
2026. ÁPRILIS 6.
[ 13:12 ]
A Hormuzi-szoros már soha nem lesz olyan, mint a háború előtt, elsősorban az Egyesült Államok és Izrael számára - jelentette be hétfőre virradóra az iráni Forradalmi Gárda, hangsúlyozva: új rendet alakítanak ki a Perzsa-öbölben. Ezzel párhuzamosan Mehdi Tabatabei, az iráni elnöki hivatal kommunikációs irodavezetője...
2026. ÁPRILIS 6.
[ 10:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó