Világ
Bombafenyegetés miatt nem kezdődött meg a tanítás több zágrábi középiskolában
Betűméret:             

Bombafenyegetést kapott több zágrábi középiskola kedd reggel, emiatt az érintett intézményeket kiürítették, a tanítás nem kezdődött meg - közölte a zágrábi rendőrség az MTI híre szerint.

A hatóság tájékoztatása szerint a robbanószerkezetek elhelyezéséről szóló bejelentések után a diákokat és az alkalmazottakat kiküldték az épületekből. A rendőrség egységei a helyszínre vonultak, és megkezdték az iskolák átvizsgálását.

A zágrábi rendőrség közölte: további információk az ellenőrzések lezárása után várhatók.

Hétfőn több spliti középiskolában is bombafenyegetés miatt maradt el az oktatás. A rendőrség mintegy ötven oktatási intézményt vizsgált át Spliti-dalmát megyében, robbanószerkezetet azonban egyikben sem találtak, így megállapították, hogy a fenyegetések hamisak voltak.

Az Egyesült Államok képviselői kedden Dohában tárgyalnak Irán delegációjával - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban. Az elnök hivatali irodájában újságírók előtt elmondta, hogy az amerikai delegáció hétfőn elutazott a Közel-Keletre. Várakozásait összefoglalva úgy fogalmazott, hogy...
2026. JÚNIUS 29.
[ 22:37 ]
Öt ember életét vesztette, több másik pedig megsebesült, amikor egy támadó lövöldözni kezdett a Hamburgtól 45 kilométerre nyugatra fekvő Stade városában egy napközi mellett a Dankersstraßén – írja a Bild. A helyi hatóságok délután háromnegyed 2-kor erősítették meg a merénylet hírét, hozzáfűzve, hogy két...
2026. JÚNIUS 29.
[ 16:59 ]
Az orosz hadsereg rakétacsapást mért hétfő reggel a kelet-ukrajnai Dnyipro városára, a legfrissebb adatok szerint öt ember életét vesztette, és 28-an megsebesültek - közölte Olekszandr Hanzsa, Dnyipropetrovszk megye kormányzója a Telegramon. A tájékoztatás szerint egy közelebbről nem megnevezett vállalat épületét ért...
2026. JÚNIUS 29.
[ 15:41 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó