Világ
Vád alá helyezik hétfőn a washingtoni gálavacsora helyszínén lövöldöző férfit
Betűméret:             

Hétfőn egy washingtoni szövetségi bíróság előtt vád alá helyezik Cole Allent, aki szombaton a Donald Trump amerikai elnök részvételével tartott gálavacsora helyszínén tüzet nyitott.

Todd Blanche megbízott igazságügyi miniszter tájékoztatása szerint a vádirat egyelőre két pontból áll: hivatalos személy ellen veszélyes fegyverrel elkövetett erőszak és lőfegyver használata.

Az első vizsgálat eredményei alapján a 31 éves kaliforniai gyanúsított Los Angelesből vonattal utazott Washingtonba, Chicago érintésével. Pénteken vett ki szobát a Washington Hilton hotelben, amelynek nagy rendezvénytermében tartották szombat este a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráját.

Ez egy hagyományos esemény, amelyre idén mintegy 2500 vendég volt hivatalos, köztük Donald Trump elnök és az adminisztráció számos tagja.

Cole Allenről annyit tudni, hogy számítástechnika-tudománnyal foglalkozó kutató, tanár, aki videójátékokat fejlesztett. Jelenlegi munkahelye egy tudásgondozással foglalkozó vállalkozás a kaliforniai Torrance-ben.

Családtagjai a meghallgatásukon arról számoltak be, hogy Allen többször tett radikális kijelentéseket. Az elmondásuk szerint a férfi arról beszélt: "valamit" tenni fog annak érdekében, hogy megoldja a világban ma létező problémákat. A kihallgatott rokonok elmondták, a férfi rendszeresen járt lőtérre, hogy legálisan tartott lőfegyverével gyakoroljon.

A támadás idején a férfinél egy kézi lőfegyver és egy vadászpuska volt, valamint több kés.

A Trump-adminisztráció vasárnap, a támadásra hivatkozva a Fehér Ház épületegyüttesének részeként épülő bálterem kivitelezését akadályozó per megszüntetésére szólította fel a bírósági eljárás kezdeményezőit.

Brett A. Shumate, igazságügyi miniszterhelyettes, és szövetségi főügyészhelyettes nyilvános levelében úgy fogalmazott, hogy a támadó Trump elnök életére tört, ezúttal a Washington Hilton szállodában, ahol az elnöki részvételre alkalmas egyetlen bálterem található a fővárosban. A miniszterhelyettes szerint a fegyveres incidens csak aláhúzza egy nagy rendezvények megtartására alkalmas, biztonságos épület szükségességét a nehezen biztosítható külső helyszínek helyett.

Emlékeztetett arra, hogy

45 évvel ezelőtt szintén a Washington Hilton hotelben érte fegyveres merénylet Ronald Reagan akkori elnököt.

Donald Trump a Fehér Ház keleti szárnyának helyén egy nagy méretű, több ezer vendég befogadására alkalmas bálterem építését rendelte el tavaly. A kivitelezés hónapok óta zajlik, ami ellen egy műemlékvédelemmel foglalkozó szervezet indított pert, azt kérve, hogy a bíróság állítsa le az építkezést, emlékeztet az MTI.

Nem az ukrán légtérben kellene megállítani az orosz rakétákat, bombákat és drónokat, hanem már gyártásukkor – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken a Facebookon, reagálva az Oroszország által végrehajtott éjszakai légitámadásokra, amelyekben három civil vesztette életét. „Oroszország naponta...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 21:34 ]
Harminchat ember megsérült, közülük heten életveszélyes állapotban vannak annak a nagy kiterjedésű erdőtűznek következtében, amely csütörtök este ütött ki a dél-horvátországi Omiš közelében, majd az éjszaka folyamán lakóházakra is átterjedt. A térségből mintegy ezer helyit és turistát menekítettek ki, péntek...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 9:56 ]
Angliában Nigel Farage, a bevándorlásellenes Reform UK párt vezetője péntek kora reggel úgy vélte, hogy győzött a clactoni részleges parlamenti választáson, amelyet maga kezdeményezett, és amelyet a hagyományos pártok bojkottáltak, miközben a szavazatok számlálása még folyamatban van. „Az ítélet megszületett, és ez...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 7:59 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó