Világ
Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államokban
Betűméret:             

Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.

A Mountain Home légitámaszponton rendezett Gunfighter Skies légi show-ban részt vevő két repülőgép összesen 4 tagú személyzete időben katapultált. Az esetről megjelent videófelvételeken négy ejtőernyő látható, miután a repülőgépek a légibázis közelében a földbe csapódtak, írja az MTI.

Kim Sykes, a bemutató szervezésében közreműködő Silver Wings of Idaho nevű vállalkozás képviselője megerősítette, hogy a pilóták biztonságban földet értek.

A légibázis közleménye szerint a vizsgálat idejére a támaszpontot lezárták, egyelőre nem közölték a lezuhant repülőgépek típusát.

A légi bemutatóval a repülés történetét ünnepelték, amelyen a gépek mellett ejtőernyősök is részt vettek. A kétnapos show kiemelt látványossága az amerikai légierő klasszikus vadászrepülő-köteléke a Thunderbird volt.

A baleset idején jók voltak a látási viszonyok, ugyanakkor erős szél fújt az Idaho állam délnyugati részén működő támaszpont körzetében.

Ez egy másféle vírus, mint ami a korábbi járványokat okozta. A Bundibugyo Ebola egy olyan vírustörzs, ami ellen egyelőre nincs engedélyezett oltóanyag vagy gyógymód. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a Kongói Demokratikus Köztársaság egy...
2026. MÁJUS 17.
[ 13:16 ]
Három ember életét vesztette, legkevesebb 18 pedig megsérült a Moszkvát és környékét vasárnapra virradóra és reggel ért ukrán dróntámadás következtében - közölték a helyi hatóságok. A vasárnapra virradóra végrehajtott támadás során az orosz fővárosban legkevesebb 12 ember szenvedett sérüléseket, legtöbben az...
2026. MÁJUS 17.
[ 12:55 ]
Ahol egyenlőtlenség és a diszkrimináció van, ott a demokrácia nem virágozhat - jelentette ki Kaja Kallas uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő a homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni világnap alkalmából kiadott nyilatkozatában. Kaja Kallas hangsúlyozta, az egyenlőség szavatolása nem választás kérdése,...
2026. MÁJUS 17.
[ 11:43 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó