Világ
XIV. Leó: A mesterséges intelligencia fejlődése az emberi lét értelmének hanyatlásához vezet
Betűméret:             

A mesterséges intelligencia fejlődésével az emberi létezés értelmének hanyatlását éljük meg, ami nem technológiai, hanem antropológiai kihívásnak számít – jelentette ki XIV. Leó pénteken, kiadás előtt álló enciklikája témáit ismertetve.

Az egyházfő emlékeztetett arra, hogy Magnifica Humanitas kezdetű első enciklikája május 25-én, pünkösdhétfőn jelenik meg.

„Remélem, hogy a dokumentum választ adhat a mesterséges intelligencia jelentette kihívásra” – mondta XIV. Leó.

A pápa a kommunikációval, kultúrával és oktatással foglalkozó vatikáni hivatalok nemzetközi konferenciáján szólalt fel, amelyet a tömegtájékoztatás egyházi világnapja alkalmából tartottak a Vatikánban.

XIV. Leó úgy vélte, vissza kell szerezni az emberiség igazi értelmét és nagyságát, ahogyan azt Isten teremtette. „A kihívás tehát nem technológiai, hanem antropológiai, a digitális eszközök alkalmazását az emberiség szolgálatába kell állítani” – tette hozzá.

A pápa felhívta a figyelmet az erkölcsi viszonyítási pontok nélküli technológiai fejlődés veszélyeire. Mint fogalmazott: „a chatbotok és más technológiák kihasználják az emberi kapcsolatok iránti szükségletünket”.

Osztotta az aggodalmat a mesterséges intelligencia gyermekek és fiatalok testi és szellemi fejlődésére gyakorolt hatása miatt is, kiemelve, hogy a szülők és oktatók feladata megtanítani a digitális eszközök mértéktartó használatát.

Hangsúlyozta továbbá, hogy a digitális ismeretterjesztésnek tartalmaznia kell az Istent és az emberiséget érintő igazságokat is. „Az egyház megszólítva érzi magát a digitális, információs és mesterséges intelligenciára épülő kompetenciák elsajátításának elősegítésében az oktatási rendszeren belül” – fogalmazott. (MTI)

Megkezdődött kedden az Egyesült Államokban a félidős kongresszusi választás, amelyen eldől, hogy a republikánusok megőrzik-e többségüket a törvényhozás mindkét házában Donald Trump második elnökségének hátralévő két évére. Az első szavazóhelyiségek Vermont államban helyi idő szerint reggel 5 órakor (itteni...
2026. NOVEMBER 3.
[ 17:18 ]
A hetvenet is meghaladta a hétfő éjszaka egy kórházat ért orosz légicsapás sebesültjeinek száma a kelet-ukrajnai Harkivban, Dnyipróban pedig 15 civil sebesült meg, közülük hárman súlyosan, miközben lakóházak, infrastrukturális és energetikai létesítmények rongálódtak meg a támadások következtében - jelentették be az...
2026. NOVEMBER 3.
[ 12:33 ]
Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap. A...
2026. NOVEMBER 3.
[ 12:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó