Világ
Donald Trump súlyos válaszcsapást helyezett kilátásba Irán ellen a jordániai rakétatámadás miatt
Betűméret:             

Donald Trump amerikai elnök súlyos válaszcsapást helyezett kilátásba Irán ellen a Jordániában állomásozó amerikai erők ellen vasárnap végrehajtott iráni rakétatámadás nyomán.

Az elnök a Fox News hírtelevíziónak hétfőn reggel adott telefoninterjúban beszámolt arról, hogy az iráni ballisztikus rakéták többségét a légvédelem megsemmisítette, hozzátette, hogy egyetlen rakéta csapódott be, de az kárt nem okozott.

Donald Trump egyben kifejtette, hogy csekély reményt lát még arra, hogy folytatódjanak a tárgyalások Iránnal, ugyanakkor azt hangoztatta, hogy a Teheránra nehezedő szigorodó szankciók hatása egyre nagyobb mértékben érződik, és kérdéses, hogy Iránban meg lehet-e bízni, akár egy aláírt megállapodás esetén is.

Vasárnap az iráni haderő azt követően indított a közlések szerint nyolc ballisztikus rakétát Jordániában állomásozó amerikai csapatok felé, hogy az amerikai haderő légicsapást hajtott végre a Hormuzi-szoroshoz legközelebb fekvő iráni sziget ellen.

Az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM) közleményében "korlátozott precíziós akcióként" írta le a műveletet, amely tengeri aknák elhelyezésére alkalmas iráni létesítményt vett célba, mert az "közvetlen fenyegetést" jelentett a kereskedelmi hajózás biztonságára.

Az izlandi választók szűk többsége elutasította, hogy az ország újrakezdje az Európai Unióhoz való csatlakozásról szóló tárgyalásokat. A szombaton megtartott népszavazáson a végleges eredmények szerint a választók 52,8 százaléka nemmel, 47,2 százaléka igennel szavazott. A részvétel magas, mintegy 82,5 százalékos...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 22:56 ]
Nyolcra emelkedett annak a hajószerencsétlenségnek a halálos áldozatainak száma, amely vasárnap történt Ciprus északi partjainál. A Filo Jet nevű komp Kiréniából a törökországi Taşucu kikötőjébe tartott, amikor röviddel az indulás után vizet kezdett felvenni, majd felborult. A fedélzeten összesen 267 ember – 259 utas...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 16:40 ]
Montenegróban továbbra is számos helyen aktívak az erdő- és bozóttüzek, míg Észak-Macedóniában a Peliszter Nemzeti Parkban, Horvátországban pedig a Dinara térségében sikerült ellenőrzés alá vonni a lángokat. Az oltásban tűzoltó repülőgépek és helikopterek is részt vesznek. Montenegróban a belügyminisztérium...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 9:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó