Csehország biztonsági intézkedéseket léptetett életbe, tekintettel a szomszédos országokban történt incidensekre, amelyeknél fennáll annak gyanúja, hogy idegen országok állhatnak mögöttük – közölte Lubomír Metnar belügyminiszter az X-en pénteken megjelent bejegyzésében.
A belügyminiszter nem pontosította, milyen biztonsági intézkedésekről van szó. A Právo című független napilap értesülései szerint elsősorban a repülőterek és a vasútállomások őrzését, felügyeletét szigorították.
Metnar azt mondta, hogy a biztonsági intézkedések megszigorítása ellenére Csehországban stabil a biztonsági helyzet, és továbbra is a terrorizmussal való fenyegetés B-szintje van érvényben, ami mérsékelt veszélyt jelent.
„A Belügyminisztérium nagy figyelemmel kíséri a szomszédos országokban, elsősorban Németországban kialakult helyzetet” – mutatott rá a miniszter. „Az időszerű fejleményekre konkrét intézkedésekkel reagálunk, de biztonsági okokból ezeket konkrétan nem hozhatjuk nyilvánosságra” – tette hozzá a tárcavezető.
„A Václav Havel repülőtéren nagyon magas a biztonsági intézkedések szintje, pillanatnyilag ezért újabb általános intézkedést nem foganatosítottunk. Természetes, hogy mi is figyeljük a körülöttünk zajló eseményeket, hogy azonnal reagálni tudjunk” – nyilatkozta Denisa Hejtmánková, a prágai nemzetközi repülőtér szóvivője a CTK hírügynökségnek. Leszögezte, hogy együttműködésük a rendőrséggel folyamatos.
A CTK szerint megszigorították a kiemelt fontosságú energetikai objektumok ellenőrzését is, ezeket azonban az illetékesek nem kívánták kommentálni.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

