Az amerikai haderő három iráni kőolaj-tartályhajót tett működésképtelenné, miután Irán felől rakétákat lőttek ki két amerikai hadihajóra – közölte a Középső Parancsnokság (CENTCOM) szombaton.
Az amerikai katonaság Közel-Keletért felelős irányítási törzsének közleménye szerint az iráni Iszlám Forradalmi Gárda által kilőtt ballisztikus rakéták nem okoztak kárt a járőrfeladatot ellátó amerikai hajókban és legénységükben, ugyanakkor az iráni hajók teljesen használhatatlanná váltak.
Az amerikai erők használhatatlanná tették a Hárg-sziget közelében az Iszlám Forradalmi Gárda kötelékébe tartozó Downy nyersolaj-szállítót, valamint a Stark tartályhajót Dzsászk kikötőjénél. Egy üresen közlekedő harmadik iráni tankert, a Kylo-t az Ománi-öbölben tette több találattal mozgásképtelenné az amerikai haderő, miután a legénységet felszólította, hogy hagyja el a járművet – derül ki a tájékoztatásból.
„Legyen ez világos üzenet az Iszlám Forradalmi Gárda számára: ha tüzet nyittok két hajónkra, akkor mi annál súlyosabb gazdasági árat fizettetünk, és kiiktatjuk három hajótokat” – fogalmazott Bradley Cooper tengernagy, a CENTCOM parancsnoka.
A közleményben arra is felhívta a figyelmet, hogy a három működésképtelenné vált iráni hajó része Irán „árnyékflottájának”, amelynek révén Teherán bevételhez próbál jutni a szankciók kikerülése révén. (MTI)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

