Világ
„A fasizmus nem alternatíva”: Több ezren tüntettek Berlinben az AfD-győzelem miatt
Betűméret:             

Több ezren tüntettek hétfőn Berlinben a Brandenburgi kapunál a szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) ellen, a párt Szász-Anhalt tartományban aratott választási sikerét követően – írja tudósításában az MTI.

A rendőrség nagyjából ötezer főre becsülte az egyébként békés demonstráció résztvevőinek számát, míg a szervezők mintegy 14 ezer főre tették a megmozduláson megjelentek számát.

A sebtében összehívott tüntetésre a Campact politikai kampányszervezet és a Fridays for Future klímavédelmi szervezet szólított fel. A tüntetők egyebek között A fasizmus nem alternatíva! és Állítsátok meg az AfD-nácikat! Vessetek véget a rasszizmusnak és a társadalmi megszorításoknak! feliratú transzparenseket tartottak fel.

A tömeg pedig azt skandálta, hogy „Közösen a fasizmus ellen.”

Amint arról beszámoltunk, nagyarányú győzelmet aratott a szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak párt a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott választásokon, de abszolút többséget nem sikerült elérnie. Szász-Anhaltban az Alkotmányvédelmi Hivatal bizonyítottan szélsőjobboldali szervezetként tartja nyilván az AfD-t. Berlin mellett Potsdamban is emberek százai tüntettek az AfD ellen – írja az MTI.

A harci érintkezés vonala közelében élő embereket segítő humanitárius missziók rendszeres folytatásáról állapodott meg Jana Lantratova orosz és Dmitro Lubinec ukrán emberi jogi biztos. Erről az orosz ombudsman számolt be vasárnap a Max-csatornáján. Lantratova, az orosz ellenőrzés alá vont Herszon megyei Oleski városban...
2026. NOVEMBER 1.
[ 11:12 ]
Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással. A szavazóhelyiségek reggel 7 órakor nyíltak meg, és este 8 órakor zárnak. A...
2026. NOVEMBER 1.
[ 8:17 ]
Németország 34 városában vonultak utcára szombaton a fiatalok, hogy nagyobb beleszólást követeljenek a politikai döntésekbe, és felhívják a figyelmet a jövőjükkel kapcsolatos bizonytalanságokra. A demonstrációk többnyire békésen kezdődtek, Hamburgban azonban összecsapásokra került sor, a rendőrség pedig paprikaspray-t...
2026. OKTÓBER 31.
[ 22:03 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó