Kultúra
Haramiák újratöltve!
Rablók és gyilkosok ‒ évadzáró bemutató a Szabadkai Népszínházban
Betűméret:             

Vadonatúj fordításban viszi színre a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Schiller Haramiák című drámáját. Az évad utolsó premierje felkavaró, gondolatébresztő és katartikus élménnyel kecsegtet ‒ derült ki a szerdán megtartott sajtótájékoztatón, ahol rövid jelenetet mutattak be a szereplők: Pálfi Ervin, Szőke Attila, Ralbovszki Csaba, Baráth Attila, Hajdú Tamás és Pámer Csilla. A darab rendezője Gáspár Ildikó, a mai magyar színházi élet sokoldalú alkotója. A bemutatót május 20-án pénteken tartják, az első reprízre 25-én kerül sor a Jadran Színpadon.

„Térey János kimondottan a mi színházunk és társulatunk számára fordította újra Friedrich Schiller világhírű drámáját, a Haramiákat, amely Szabadkán Rablók és gyilkosok címen fut majd” ‒ mondta Gyarmati Kata társulatvezető egyúttal köszönetet mondva a rendezőnek, Gáspár Ildikónak, hogy eleget tett a Szabadkai Népszínház felkérésének, és sor kerülhetett az évad negyedik és egyben utolsó bemutatójára.

Schiller a húszas évei elején írta meg ezt a terjedelmes darabot, amely egyből meghozta számára a világsikert, a belőle kirobbanó energiát igyekszik ez az előadás átadni és aktuálissá tenni ‒ nyilatkozta Pálfi Ervin színész. A dráma a felszínre törő indulatokat mutatja be, elég egy szikra ahhoz, hogy a mélyben szunnyadó hajlamok és erők, illetve a körülmények akár tömeggyilkossá tegyék az embert. Ezek a hajlamok mindnyájunkban megvannak, a kérdés, hogy ki engedi ezt felszínre törni ‒ emelte ki a színművész.

A darab aktualitása abban rejlik, hogy az ember alapvető autonómiaharcáról szól, ami egy mindenkori fiatalkorban megélt energia. A fókuszba állított probléma pedig: hogyan kezeli az egyén a felnőtté válást és az autoritással való szembenállást, a családból történő kilépést vagy éppen a diktatúra elleni szembefordulást ‒ összegezte Gáspár Ildikó. Hozzátette: örömmel jött Szabadkára, ahol már korábban értékes színészeket ismert meg. A rendezőnő nem egyedül érkezett Budapestről, Mocsár Zsófi díszlettervező és Bercsényi Péter animátor segítette itteni munkájában.

Szőke Attila szerint a bűn és a hatalom útjait azonos buktatók szegélyezik: „Aki semmitől sem fél, van olyan hatalmas, mint az, akitől mindenki retteg” ‒ idézte a dráma egyik kulcsmondatát a színész.

Dinamikus és kísérletező zene jellemzi az előadást ifjabb Kucsera Géza zeneszerző jóvoltából, a stíluskeveredés ellenére mégis kompakt érzést kelt a rendhagyó zenei világ ‒ mondta Pámer Csilla színésznő, akit női és férfi szerepben egyaránt láthatunk majd a pénteki bemutatón. A színésznő szerint a Rablók és gyilkosok egy impulzív, elgondolkodtató előadás lesz, amit még sokáig boncolgathatunk majd magunkban.

A színházi évad június közepén ér véget a Szabadkai Népszínházban. A Magyar Társulat ezúttal is számos hazai és anyaországi fesztiválra kapott meghívást ‒ mondta Gyarmati Kata művészeti vezető. Így hamarosan a budapesti, szegedi, újvidéki és kisvárdai publikum is láthatja majd az elmúlt időszak legjobb szabadkai előadásait.

Basity Gréta

Kommentárok a valóság túlsó feléről - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 22:36 ]
Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 17:39 ]
Elindult egy a rendszerváltás időszakát személyes visszaemlékezések segítségével a fiataloknak bemutató magyar, lengyel és szerb projekt, az uniós támogatással megvalósuló program eredményeit a többi között állandó kiállítás mutatja majd be az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban - tájékoztatta Kodácz...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 17:33 ]
Sándor Zoltán színdarabja nyert a zsűri döntése alapján a vajdasági magyar drámaíróversenyen hétfő este Újvidéken, míg a közönségszavazáson Csík Mónika szövege bizonyult a legjobbnak. A megírandó mű címét - Fejlesztések kívül és belül - a Magyar Szó aktuális számának cikkcímei közül sorsolással...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 7:35 ]
Szeptember 27. és 30. között rendezik meg Zentán a IV. Kamarafesztet, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Novem Színházi Szervezet szervezésében. A fesztivál szeptember 27-én, vasárnap 15.30-kor nyílik meg, majd 16 órától Sárosi István Gyilkos etűdök című darabjával kezdődik az előadások sora. A Zentai Magyar...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 17:02 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó