Kultúra
Több mint 300 kiállítóval és magyar Booker-díjas vendéggel rendezik meg a zágrábi Interliber könyvvásárt
Betűméret:             

Több mint 300 kiállító részvételével rendezik meg november 10. és 15. között a 48. Interliber Nemzetközi Könyvvásárt a Zágrábi Vásárközpontban. A 14 országból érkező kiadók és könyvkereskedők mellett az idei rendezvény egyik kiemelt vendége David Szalay magyar származású, Booker-díjas író lesz - jelentették be csütörtökön a szervezők.

A hatnapos rendezvény több mint 200 órányi programmal, könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, beszélgetésekkel és gyermekfoglalkozásokkal várja a látogatókat.

David Szalay november 11-én mutatja be Test című, Booker-díjjal elismert regényét a zágrábi közönségnek.

A szervezők idén külön figyelmet fordítanak a gyermekekre és az olvasási nehézségekkel élőkre. A mesefoglalkozásokat és műhelymunkákat a látássérült gyermekek számára is hozzáférhetővé teszik. A frissen nagykorúvá vált fiatalok első alkalommal használhatják kulturális kártyájukat a programhoz csatlakozó kiállítóknál.

Az Interliber Horvátország legnagyobb könyvvására, amely évente mintegy 120 ezer látogatót vonz. A szervezők szerint a rendezvény nemcsak a könyvek népszerűsítésében, hanem a kiadók üzleti kapcsolatainak építésében is fontos szerepet játszik, emlékeztet az MTI.

A zágrábi könyvvásár kiemelt vendégországa 2024-ben Magyarország volt, a rendezvény díszvendégeként Nádas Péter író vett részt a programokon.

Megérkeztünk a mennybe? címmel nyílt kiállítás drMáriás legújabb festményeiből kedden este Budapesten, a CEU Nyitott Galériájában. A művész ezúttal is közéleti szereplőket, kulturális ikonokat és történelmi alakokat helyez meghökkentő, gyakran abszurd helyzetekbe. Az iróniával és szarkazmussal átszőtt alkotások a...
2026. NOVEMBER 3.
[ 21:49 ]
Philippe Jaenada francia író nyerte el kedden a 2026-os Goncourt-díjat L’Inconnue du quai de Javel (Az idegen nő a Javel rakparton) című regényével, amely egy 1949-ben meggyilkolt fiatal nő történetét dolgozza fel. Az írót egy több mint hét évtizede megoldatlan bűnügy foglalkoztatta: ki ölte meg Louise Cansot-t, a párizsi...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:35 ]
Nyolc vajdasági településen összesen 369 diák vett részt a Vajdasági Magyar Drámapedagógiai Társaság KultúrSzínpad elnevezésű programjában. A szeptembertől október végéig tartó foglalkozásokon a gyerekek játékos formában ismerkedhettek a szerb irodalommal, miközben egymás kultúrájának megértését és elfogadását...
2026. NOVEMBER 2.
[ 15:16 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó