A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium képzőművészeti pályázatra a 2017/2018-as iskolaévben minden eddiginél nagyobb számban küldtek be pályamunkákat. A legkiválóbb 50 alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap este a zentai Alkotóház galériájában.
A tárlatot Perpauer Attila községi tanácsos nyitotta meg. Mint mondta, a pályázatok megmozgatják a fantáziánkat, lehetőséget adnak a kifejezés többszínűségére, és önmagunkat is megismerhetjük. Csikós Pajor Gizella, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium igazgatónője gratulált a diákoknak a kitűnő alkotásokhoz. Az iskola számára fontos esemény ez a pályázat, mint ahogy a téli tábor és a felvételi felkészítő is, ahol megismerkedhetnek a tehetséges diákokkal, s a gyerekek is az iskola nyújtotta lehetőségekkel. Az idei pályázat témája a csendélet volt. Erre a témára minden eddiginél nagyobb számú alkotás, 419 munka érkezett be, 27 település 37 általános iskolájából. Hattagú zsüri választotta ki a legsikeresebb 50 alkotást, ezeket láthatja a közönség a kiállításon, valamint az iskola weboldalán is megtekinthetik a virtuális galériában (http://www.bolyai‐zenta.edu.rs/).
Az 5‐6. osztályos korcsoportban 1. helyezést ért el Dvorski Demien, 5. osztály, Sonja Marinković Á. I., Szentmihály, Varnyú Viola, 5. osztály, Petőfi Sándor Á. I., Óbecse; 2. helyezettek: Amanda Jombik, 6. osztály, Október 10. Á. I., Szabadka, Korda Adrián, 5. osztály, Cseh Károly Á. I., Törökfalu; 3. helyezést ért el: Csorba Erik, 5. osztály, Novak Radonić Á. I., Mohol, Nikola Bito, 5.osztály, Miroslav Antić, Csonoplya; különdíjat kapott Anđelina Lakatoš 6.osztály, Milan Petrović Speciális Általános és Középiskola, Újvidék.
A 7‐8. osztályos korcsoportban: 1. helyezést értek el: Horváth Kátai Anett, 8. osztály, Stevan Sremac Á. I., Emlékiskola K. T., Zenta, Toldi Ádám, 8. osztály, Majsai Úti Á. I., Szabadka; 2. helyezést kapott: Sörös Teodóra 8. osztály, Jovan Jovanović Zmaj Á. I., Magyarkanizsa, Szabó Kinga 8. osztály, Kárász Karolina Á. I., Horgos; 3. helyezést érdemelt ki: Vastag Tekla 8. osztály, Cseh Károly Á. I., Ada, Martinović Balázs 7. osztály, Nikola Tesla Á.I., Topolya.
Különdíjat, azaz a téli alkotótáborban való ingyenes részvételi lehetőségét kapta: Pajor Tímea 7. osztály, Novak Radonić Á.I., Mohol; valamint 2018 tavaszán, a legsikeresebb nyolcadikos diák, aki ingyenes előkészítő tanfolyamon vehet részt: Dudás Csenge 8.osztály, Október 18. Á.I., Zentagunaras. A felkészítő tanárok közül dicsérő oklevelet Vajda Emese, Vencel Valentina és Rúzsa Mária vehetett át.
Rúzsa Mária



