Február 22-én és 23-án a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (MISZJE) három vajdasági helyszínen hat, kifejezetten gyerekeknek és egyetemistáknak szervezett programot valósít meg a Magyar Széppróza Napja 2018 keretében.
A két nap alatt Zentán általános iskolásokkal, Szabadkán gimnazistákkal, Újvidéken pedig egyetemistákkal találkoznak a programsorozat meghívottjai.
Február 22-én, csütörtökön a szabadkai Kosztolányi Dezső Gimnáziumban két beszélgetést szerveznek párhuzamosan 11 órától. Tárkony hazatér címmel Kollár Árpád A Völgy, írta Tárkony című kötetéről beszélget a szerző Csepregi János író, költő és Jeney Zoltán író kíséretében első osztályos szabadkai gimnazistákkal. Egy ács nevelt fiának lenni címmel szervezik meg a másik beszégetést, amelyen az elsős gomnazisták a kortárs magyar prózairodalomról és Neszlár Sándor készülő új prózakötetéről hallhatnak. Az íróval Mészáros Márton irodalomtörténész beszélget.
Szintén február 22-én rendeznek beszélgetést 18 órától Gyerek- és ifjújági irodalmi kerekasztal címmel az újvidéki Forum-házban egyetemistákkal írók, szerkesztők, műfordítók (Csepregi János, Jeney Zoltán, Kollár Árpád, Mészáros Márton, Rajsli Emese, Sági Varga Kinga, Tsík Sándor) részvételével a kortárs magyar gyerek- és ifjúsági próza aktuális kérdéseiről.
Február 23-án 12 óra 30 perctől a zentai Emlékiskolában párhuzamosan három program valósul meg. Az ötödik osztályosok a kortárs magyar meseirodalomról hallhatnak Jeney Zoltántól és Csepregi Jánostól, s megismerhetik Jeney Rév Fülöp című mesekönyvét, valamint Csepregi macskameséit. A hetedikes tanulókkal a mese, a történetmondás különféle formáiról beszélget Mészáros Márton irodalomtörténész, egyetemi tanár és Tsík Sándor, a Csimota Könyvkiadó szerkesztője, valamint papírszínház formájában bemutatják a Mi lenne ha? című történetet. A nyolcadikos gyerekek a kortárs vajdasági gyerekírók meséivel ismerkedhetnek meg Beszédes István költő, szerkesztő, a zEtna Kiadó vezetője, Döme Szabolcs író és Kollár Árpád meseíró, költő közreműködésével. A programok szakmai partnere a zEtna Kiadó.
A rendezvények szakmai partnerei a Forum Könyvkiadó, a Híd Kör, a zEtna Kiadó és a HUBBY Magyar Gyerekkönyv Fórum.
A programsorozatot a Magyar Széppróza Napja 2018, a Magyar Írószövetség és az Emberei Erőforrások Minisztériuma (EMMI) támogatja.

