Dér Zsoltot nem hordozta tenyerén az élet. Fiatalon utcára került, egy idős ember fogadta be, neki köszönhette, hogy megkapta az annyira vágyott hegedűjét is. Oktatóra nem volt pénze, saját maga tanult meg hallás után játszani a hangszeren. A csantavéri fiatalember példája is azt bizonyítja, hogy sok munkával, kitartással, erős akaraterővel meg tudjuk valósítani az álmainkat.

Dér Zsolt az ősz folyamán több koncertet is szervezett. Felült a kis robogójára, hogy a különböző településeken, valahol egy csendes helyen, megossza a zenéjét hallgatótáborával. Vasárnap Horgos központjában lép fel. A koncert előtt beszélgettem vele.

- Őszi szabadtéri koncertsorozatot szervezel. Honnan jött az ötlet?

- Az őszi szabadtéri koncertsorozat ötlete abból fakadt, hogy szerettem volna egy olyan zenei anyagot összeállítani, ami a természetről szól, azzal harmonizál, s amit szabadtéren adhatok elő, hogy az embereket is kicsalogassam ezzel a szabadba. Persze az sem mellékes, hogy a koncertet is így a maga nemében a lehető legegyszerűbb formában tudom kivitelezni. Ebből született az ötlet, hogy megosztom az eseményt a közösségi oldalakon pár nappal a koncert előtt, hogy pontosan melyik faluban vagy városban mikor és hol lépek fel… Az első ilyen fellépésem Zentán volt egyik vasárnap délután. Érdekes módon, csak néhány órával előtte hirdettem meg a koncertet a Zentai csata emlékművénél, s nagy meglepetésemre, saját becslésem szerint legalább kétszáz érdeklődő volt ott. Bevallom, kétségekkel indultam el az elején, de a sok érdeklődő azóta sok erőt adott, hogy merjem vállalni a folytatást. Zentán mindezt kétszer szerveztem meg, majd utána Adán tettem ugyanezt szintén kétszer, majd következett Magyarkanizsa immáron szintén két alkalommal. Most vasárnap Horgosra megyek, a Szent István szobornál koncertezek, s szerencsére már várnak jó páran, jelezték ezt üzenetekben is, és örülnek a dolognak, ami számomra is természetesen hatalmas öröm. Azt tervezem, hogy minél több faluba és városba elviszem a programot, amit remélhetőleg sikerül is majd kiviteleznem. Igyekszem csendes helyszíneket választani a koncerteknek, főleg azért, hogy a zene élvezetét ne rontsa el a forgalom zaja. A hegedűm sem hangosítom ki soha mikrofonnal, csupán halk zenei kíséretre játszom, amit a laptopom és két számítógép hangszóró biztosít a robogóm akkumulátoráról. Úgy gondoltam, fő az egyszerűség, inkább a zene csodálatos varázsa fogja meg az embereket, ne pedig valamiféle drága technikai show-elemekkel felturbózott műsor.

- Hogyan alakul ki egy-egy repertoár? Minden koncerten azonos, vagy más-más az egyes fellépésekre?

- A repertoárom vegyes, de színvonalas zeneszámokból igyekszem összeállítani. Például híres filmzenék, vagy neves zeneszerzők alkotásai kerülnek programra: Ennio Morricone szerzeményei, a Schindler listája film zenéi, Schubert, Dvořák, Mozart, vagy romantikus és mai dinamikusabb zeneszámok. Általában az új helyszíneken az előző koncerten felhasznált zenékkel lépek fel, de a második alkalommal már kicsit változtatok az összetételen.

- Hogyan fogadják az emberek ezeket a koncerteket? Koncert közben, után milyen visszajelzések érkeznek?

- Mindig vannak visszatérő érdeklődők, s természetesen újak is. Azt meg kellett már tanulnom a közönséggel kapcsolatban, hogy mindenki ízlésének nem lehet megfelelni, hiszen ahány ember, annyi zenei ízlés. De ahogy múlik az idő, és egyre több helyre viszem el az előadásomat, rájövök, hogy változatos a hallgatóságom, fiatalabbaktól kezdve a középkorúakon keresztül az idősebbek is érdeklődnek, ellátogatnak egy-egy fellépésre. S ez hatalmas öröm nekem. Szoktam nyereményjátékot is csinálni előadás közben, ami szintén nagy sikernek örvend, s ami úgy történik, hogy hegedűmmel lejátszok egy zenei részt, amelynek címét vagy előadóját, ha kitalálja valaki, az bekiabálással helyes megfejtés esetén máris kap tőlem egy zenei cd-t. A koncertek után szívesen elbeszélgetek az emberekkel, akik esetleg ráérnek vagy szeretnék velem megosztani véleményüket, vagy csak egyszerűen szeretnének megismerni. Mindezt azért csinálom, mert fontosnak tartom, hogy hirdessem a művészet szépségét, illetve, hogy összekovácsoljam azokat az embereket, akik megbecsülik ezt a szépet. Ezért is megyek el minél több helyre. Ezt kihívásnak és a hivatásomnak is érzem.

- A törvény nem nehezíti meg az utcazenészek életét? Voltak-e emiatt már gondjaid?

- A törvénnyel még nem volt gondom, de ha már itt tartunk, akkor például Szabadkán az ilyen szabadtéri fellépést szigorúan szabályozzák. Pár évvel ezelőtt gyűjtöttem Szabadka főterén egy beteg kisfiúnak két napon át, amit csak úgy tudtam kivitelezni, hogy kibéreltem a főtér egy darabját, s csak úgy muzsikálhattam, engedéllyel. Tehát ott, mint "utcazenész", nem tudnék fellépni, mert komoly összegű büntetést kockáztatnék meg vele. Tervezem a koncertsorozatot eljuttatni Magyarországra is, ugyanilyen formában, a maga egyszerűségével, csak a zene csodálatos varázsára hagyatkozva. És persze remélem, hogy nem lesznek fennakadásaim a törvény részéről.

- Egyre ismertebb vagy a Vajdaságban? Koncertajánlatok érkeznek-e?

- Természetesen érkeznek fellépési ajánlatok. Meghívások már vannak egy ideje, szoktam különféle rendezvényeken is zenélni. Meg kell, hogy valljam, hosszú út vezetett idáig, főleg mert saját hitem és munkám által sikerült mindezt elérni. Habár nem egyszer abba akartam hagyni és eldobni még az elején azt az álmomat, hogy egyszer hegedűművész lehessek. Ugyanis, lévén hogy egyedül tanultam meg hegedülni, nem volt senki, aki bátorított volna, és mondta volna, hogy mit csinálok jól vagy rosszul. Egy idő után azonban már látszott, hogy megéri a befektetett munka és energia. Az ismertséggel kapcsolatban úgy gondolkodom, hogy fontosabbnak tartom a színvonalat és a minőséges hangzást, mint hogy ismert legyek. Persze szerencsémre az ismertség ezután már a koncertek velejárója, ami reményeim szerint csak növekedni fog folyamatosan.

- Saját magad tanultad meg a hegedülés fortélyait. Voltak-e már, akik arra kértek, hogy őket is tanítsd meg hegedülni?

- Szoktak érdeklődni azzal kapcsolatban is, hogy tanítást vállalok-e. Tanítványom már van, és voltak próbálkozók is, de sajnos nem mindenkinek való az a fizikai vagy mentális megterhelés, amellyel mindez jár. Van, aki elkezdi, de abba is hagyja. Kell az a bizonyos tűz, ami ha feléled az emberben, akkor felül tud emelkedni a kezdeti nehézségeken a tanulási folyamat alatt. Nekem például semmi másom sem volt, csak a vágyam, hogy mindezt sikerüljön megtanulnom. És szerencsés embernek mondhatom magam, hiszen a bennem égő vágy minden napra adott elegendő erőt, s így egyre jobb lehettem. De persze ez is egy olyan szakma, amelyet holtig tanul az ember. Amit úgy érzek, hogy nagyon fontos az eddigi nehéz életutam során az az, hogy megtanított arra, hogy értékelni tudjam az apró sikereket, amit fáradtságos munkával és hittel értem el. És megértettem annak a bölcsességnek a jelentését is, miszerint nem a végcél a lényeg, hanem az utazás. Én pedig csak egy egyszerű, álmodozó átutazó vagyok.

Németh Ernő