Kultúra
Plácido Domingo és Thomas Gottschalk a Virtuózok zsűrijében

November 27-én rajtol el a nemzetközivé bővülő Virtuózok klasszikus zenei televíziós tehetségkutató hatodik évada. Ezúttal a négy visegrádi ország és Szerbia fiataljai mérik össze tudásukat. A Duna televízió mellett a cseh, a lengyel, a szlovák és a szerb tévében is követhető a Virtuózok V4+ Közös nyelven zenélünk című műsora.

A szuperzsűri szerepét nemzetközi sztárok vállalták: Plácido Domingo spanyol operaénekes, Thomas Gottschalk német televíziós személyiség, Gabriel Prokofiev brit–orosz zeneszerző, producer, DJ (Szergej Prokofjev zeneszerző unokája), Makszim Vengerov orosz hegedűművész és Coco König osztrák színésznő.

Bár a rockzene híve vagyok, voltam már klasszikus zenei tehetségkutató házigazdája Németországban. Nagyszerű dolog látni a fiatal zenészek elkötelezettségét, és a Virtuózok lényege éppen az, hogy ezek a tehetségek lehetőséget kapnak a kibontakozásra – fogalmazott Thomas Gottschalk, aki a verseny egyik házigazdája is.

Az állandó zsűri tagja Miklósa Erika magyar koloratúrszoprán, Alicja Wegorzewska lengyel mezzoszoprán, Gabriela Bohacova cseh zenei fesztiváligazgató, Peter Valentovic szlovák karmester, Nemanja Radulovic szerb hegedűművész (őt váltja Silvana Grujić, a Szerbiai Rádió és Televízió zenei osztályának vezetője, zongoraművész, zenetudós).

„A mai fiatalok figyelmét az internet, a YouTube vonzásában nagyon nehéz a klasszikus zene felé irányítani, ugyanakkor a Virtuózok műsor látványosan képes bemutatni ezt a csodálatos világot – jegyezte meg Alicja Wegorzewska.

A Virtuózok mozgalom lett, az emberek és a médiumok kedvence, ezek a gyerekek példát mutatnak egy egész nemzedéknek, mert ilyen kvalitással az egész világot meg lehet hódítani – foglalta össze Miklósa Erika, aki szerencsésnek nevezte magát, amiért az indulástól nyomon követhette a műsor fejlődését.

A Virtuózok V4+ fő zenei témáját Plácido Domingo Jr., a művész fia komponálta.

A visegrádi országok, valamint Szerbia bekapcsolásával idén akár 70 millió ember követheti a műsort, a nézők a részt vevő országok kultúrájába, különleges zenei hagyományaiba is bepillantást nyerhetnek. Az öt ország a négy adásban teljesen kiegyenlített szerepet kap, minden ország felfedezettje bekerülhet a Virtuózok tehetségtámogató programjába, és valamennyi, a konkrét versenyprogramon kívüli, a komolyzenét népszerűsítő projektbe.

A műsornak minden országból lesz egy-egy győztese, azaz összesen öt nyertest hirdetnek. A nyertes fiatal tehetségek fejenként bruttó 15 ezer eurós pénzjutalomban részesülnek, ezenfelül különdíjakat is kiosztanak. Szintén lehetőséget biztosít a nyertesek számára a Virtuózok produkció egy lemezfelvétel elkészítésére, valamint felléphetnek egy nemzetközileg ismert művésszel.

Az elődöntőnek két fordulója lesz, országonként két-két versenyző képviselteti magát. A versenyzők erre a körre egy-egy komolyzenei darabbal készülnek, az öttagú állandó nemzetközi zsűri és az aznapi szuperzsűritag előtt egyenként bemutatják a produkcióikat, amelyeket a zsűri értékel. A döntő is két fordulóban zajlik, országonként a két-két legjobb versenyző végső összecsapása lesz a két adás. A gálakoncert a budapesti Művészetek Palotájában lesz.

Peller Mariann, a Virtuózok alapítója és producere hangsúlyozta, hogy a produkciót 2013-ban találták ki, egy évvel később került először adásba, és 1,3 millió televíziónézőt vonzott. (index.hu)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

V. Kiállni Sosem ART Szabadkán - illusztráció
2020. OKTÓBER 24.
[ 17:21 ]
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház hamarosan megtartja az évad második bemutatóját. A Dogville premierjét október 31-ére tervezik. A darab Lars von Trier és Christian Lollike szövege alapján készül Vedrana Božinović dramaturg adaptációjában és szerzői szövegeivel. A premier kapcsán az előadás alkotói promóciós...
2020. OKTÓBER 22.
[ 18:17 ]
Böndör Pál a huszadik század második felében a magyar költészet egyik legjelentősebb képviselője volt, fegyelmezett, szűkszavú, de ugyanakkor precíz versbeszédet képviselt, hangzott el ma Újvidéken, a Forum székházában megtartott gyászülésen. A 73 éves korában váratlanul elhunyt költőre Virág Gábor, a Forum...
2020. OKTÓBER 22.
[ 17:16 ]
Elhunyt Spencer Davis brit zenész. A hatvanas évek egyik legnépszerűbb beatzenekara, a Spencer Davis Group vezetője, gitárosa, énekese kedden, 81 éves korában halt meg egy kaliforniai kórházban, ahová tüdőgyulladással került. Halálhírét menedzsere, Bob Birk tette közzé. A Spencer Davis Group (SDG) a hatvanas évek...
2020. OKTÓBER 21.
[ 11:47 ]
Beolvasás folyamatban