Kultúra
Helen Mirren angol színésznő írt üzenetet az idén a színházak világnapja alkalmából
Betűméret:             

A színház csodálatos, és addig létezik, amíg ember él a Földön - hangsúlyozza Helen Mirren angol színésznő a színházi világnapra megfogalmazott üzenetében, amelyet a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) felkérésére írt.

A színházi világnapot az ITI kezdeményezésére 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.

A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet - és tágabb értelemben a kultúra - fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

Az ITI minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára. Legelőször Jean Cocteau szövege hangzott el több mint húsz ország színpadain.

Helen Mirren színházi világnapra küldött üzenetében - amelyet az ITI Magyar Központja juttatott el az MTI-hez - azt írja: nehéz idők járnak az előadóművészetekre, sok művész, műszaki dolgozó, szakember, férfi és nő küzd egy olyan szakmában, amely már eleve bizonytalanságban létezett. Talán ez a folyamatos bizonytalanság teszi őket képessé arra, hogy szellemességgel és bátran nézzenek szembe a járvánnyal - fogalmaz a színésznő.

Mint kiemeli, a jelenlegi körülmények között a művészek képzelőereje új, találékony, szórakoztató és megrendítő közlési lehetőségeket fedezett fel, nagyrészt az internetnek köszönhetően.

"Emberemlékezet óta történeteket mesélünk egymásnak. A színház csodálatos, és addig létezik, amíg ember él a Földön" - hangsúlyozza Helen Mirren, hozzátéve: az írók, tervezők, táncosok, énekesek, színészek, zenészek, rendezők alkotóvágyát nem lehet elfojtani, hamarosan virágba borul, új energiával, közös világunk újfajta megértésével. "Már alig várom ezt a pillanatot!" - zárja sorait a művész.

Helen Mirren az egyik legjelentősebb, nemzetközileg is elismert angol színésznő, aki számos színházi, filmes szerepével aratott sikert. Színészi munkájáért számos elismerést vehetett át, A királynő című filmben nyújtott alakításával elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat is. (MTI)

Jövőre mutatják be Pedro Almodóvar Amarga Navidad (Keserű karácsony) című új filmjét, amelyet a rendező Madridban és Lanzarotén forgat - számolt be róla szerdán a Variety.com. A drámát a spanyol Movistar Plus+ streaming és produkciós vállalat platformján vetítik majd a mozis forgalmazást követően. A produkció...
2025. JÚNIUS 11.
[ 16:21 ]
A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez, hiszen joguk van a lakóhelyükön, vagy ahhoz közel megélni magyarságukat, kultúrájukat - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és...
2025. JÚNIUS 9.
[ 18:51 ]
Kelemen Gáspár hegedűs lett a Virtuózok jubileumi évadának magyar győztese, míg édesanyja, Kokas Katalin az év zenepedagógusa díjat vehette át a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató 10. évadának péntek esti döntőjében - tájékoztatta a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája...
2025. JÚNIUS 7.
[ 8:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó