Kultúra
Szabadka: Dramaturg, történész és nyelvtanár az idei három Dr. Bodrogvári Ferenc-díjas

A Vajdaság rovatból átvett hír

Betűméret:             

A Dr. Bodrogvári Ferenc-díjat odaítélő bizottság meghozta javaslatát, hogy kik kapják meg az idén az elismerést. A díj szabályzata szerint Szabadka képviselő-testülete olyan 40 évnél fiatalabb alkotóknak ítélheti oda az elismerést, akik alkotásaikkal és tetteikkel hozzájárultak a város kulturális életének fejlődéséhez.

A 2021-es díjazottak javaslata: Góli Kornélia dramaturg, Patyi Szilárd történész és Nevena Mlinko szerb nyelv és irodalom szakos tanár. A döntést a városi képviselő-testület hozza meg soron következő ülésén. A névsor is az ülés anyagából derült ki.

Góli Kornélia (1981, Szabadka) Veszprémben szerzett diplomát színháztörténeti szakon, jelenleg pedig a Szegedi Tudományegyetemen tanul, hogy doktori címet kaphasson. Neve közismert a vajdasági magyar színházi életben, nemcsak dramaturgként kamatoztatja tudását, hanem oktatóként is.

Patyi Szilárd (1987, Szabadka) a Szegedi Tudományegyetemen szerzett történészi diplomát, majd mesterdiplomát mint történelem- és filozófiatanár. Többfelé publikál, írásaiban Szabadka régmúlt eseményeit eleveníti fel, de foglalkozik a vajdasági magyarság múltjával is. A Magyar Szó újságírója.

Nevena Mlinko (1988, Szabadka) az Újvidéki Bölcsészkaron, szerb nyelv és irodalom szakon diplomázott, majd szerzett mesterdiplomát. 2020 óta a belgrádi Színházművészeti Karon tanul. Szabadkai általános iskolákban tanít, illetve a Svetozar Marković Gimnáziumban. Verseket, esszéket, könyvkritikákat is ír.

A Dr. Bodrogvári Ferenc-díj minden évben egyszer kerül kiosztásra, június 22-én, dr. Bodrogvári Ferenc filozófus születésnapján. A díjat 1979-ben Sámán-díj néven a névadó dr. Bodrogvári Ferenc nyerte el, majd hirtelen bekövetkezett halála után 1980-ban a díjat róla nevezték el.

N. E.
Elhunyt Chuck Norris - illusztráció
2026. MÁRCIUS 20.
[ 15:47 ]
Lőte Attila, a magyar színjátszás egyik meghatározó alakja életének 91. évében halt meg. Az Index által közzétett gyászhírt a művész testvére erősítette meg a lapnak. A színművész 1934. június 13-án született Szegeden, diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán vette át 1957-ben. Friss diplomásként...
2026. MÁRCIUS 15.
[ 17:26 ]
Helyi idő szerint vasárnap este rendezik meg a 98. Oscar-díjátadó gálát a Los Angeles-i Dolby Színházban. A Disney+ steramingszolgáltató programján a magyar nézők számára hétfőre virradóra élőben közvetített műsor házigazdája Conan O´Brian Emmy-díjas amerikai komikus lesz. Az Amerikai Filmművészeti és...
2026. MÁRCIUS 15.
[ 8:06 ]
A magyar kultúra egyik legrangosabb kitüntetését, a Kossuth-díjat vehette át Rúzsa Magdi március 15-e alkalmából az Országház Kupolatermében. Az állami elismeréseket Sulyok Tamás köztársasági elnök adományozta a nemzeti ünnep alkalmából. A vajdasági származású énekesnő 1985-ben született Verbászon. A zene már...
2026. MÁRCIUS 14.
[ 11:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó