Kultúra
Sinkovits Péterhez került az Kanizsai Írótábor Vándorkulacsa
Betűméret:             

Sinkovits Péter író, költő, újságíró vihetett haza az idei, 69. Kanizsai Írótábor Vándorkulacsát. A háromnapos tábor utolsó napja megemlékezéssel és hagyományosan az írótábor Vándorkulacsának az átadásával zárult. Ezzel pedig be is fejeződött a vajdasági magyar irodalom egyik kiemelt eseménye Magyarkanizsán.

A háromnapos tábor utolsó napjának első programja a megemlékezésről szólt. A tavalyi írótábor óta elhunyt neves vajdasági alkotókról emlékeztek meg, név szerint Böndör Pálról, Bela Duranciról és Jung Károlyról.

A hagyományokhoz híven az írótábor Vándorkulacsa ismét új gazdára talált, az idei évben Sinkovits Péter személyében. Évtizedekig dolgozott újságíróként, de verseskötetek, tárcakötet is született tollából, az utóbbi időben pedig a próza foglalkoztatja, eddig három regénye jelent meg, a negyedik pedig készülőben van.

- Akár illik, akár nem, de el kell mondanom, hogy meglepődtem, persze kellemesen. Ez mindig is egy elismerés volt, egy erkölcsi elismerés annak, aki kapta. Volt idő, amikor verssel kellett megszolgálni, többen is írhattak és akinek a legsikeresebb volt a verse, az kapta a Vándorkulacsot, aztán ez módosult végül is - mondta az elismerés átvételét követően Sinkovits Péter.

Korom Sarolta
Nem várhatók áram- vagy vízellátási problémák az idei Sziget Fesztiválon – jelentette ki Gerendai Károly, a rendezvény alapítója a pénteki sajtóbejáráson. Elmondása szerint a fesztivál saját áramtermelő aggregátorai szükség esetén az áramigény mintegy 95 százalékát is képesek fedezni, ám a jelenlegi helyzet...
2026. AUGUSZTUS 7.
[ 17:12 ]
Megrongálták Radnóti Miklós szobrát a szerbiai Borban, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács feljelentést tett az ügyben. A szerbiai bányavárosnak Magyarország 1979-ben ajándékozott Radnóti-szobrot, ám a 600 kilogrammos, bronzból készült emlékművet 2001-ben ellopták. 2004-ben új szobrot állítottak a meggyilkolt költőnek,...
2026. AUGUSZTUS 6.
[ 12:49 ]
Csütörtökön kezdődik Oromon a tizenkettedik Malomfesztivál, amely augusztus 6-a és 8-a között koncertekkel, irodalmi programokkal, műhelyfoglalkozásokkal, színházzal és közéleti beszélgetésekkel várja a látogatókat. A természetközeli, közösségi fesztivál idei kínálatában a Híd Kör Egyesület és a MALTER...
2026. AUGUSZTUS 4.
[ 12:34 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó