Kultúra
Újvidéki Színház: Születésnap régi és új barátokkal
Február végén a kortás szemléletű Antigoné előadás bemutatója
Betűméret:             

Január 23-a és 27-e között tartja az Újvidéki Színház "születésnapi hetét", számoltak be pénteki sajtótájékoztatójukon.

Az igazi nagy ünnep jövőre lesz az 1973-ban megalakult Újvidéki Színház megalakulásának 50. születésnapja alkalmából, az idén viszont január 27-én a színház első bemutatójának, Örkény István Macskajáték című tragikomédiájának a 49. évfordulójára kapcsán szokásos rendezvénysorozattal ünnepelnek a legjobb régi és új barátokkal, ahogy fogalmazott Lénárd Róbert, a színház művészeti vezetője az ünnepi hét színvonalas műsorát ismertetve.

– A budapesti Klem Viktor monodrámát ad elő, A nagybőgő című vendégjátékot, Patrick Süskind tollából. Másnap régi és új barátaink a Zombori Népszínházból lépnek a közönség elé, A vágy villamosát játszák, Tennessee Williams klasszikus drámáját, első alkalommal Újvidéken, Jug Đorđević rendező elképzelése alapján. Sajátos produkcióra számíthat a nagyérdemű.

Az ünnepi rendezvénysorozat keretében, január 25-én a Szabadkai Gyermekszínház alkotói Oláh Tamás szövegét, Gergő szobáját játsszák. Az előadást én rendeztem. Ez a gyermekeknek szánt előadás 18 órakor kezdődik, mondta Lénárd Róbert.

Már elkeltek a belépőjegyek a január 26-ai vendégjátékra, Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című művének színpadi változatára. A Szabadkai Népszínház művészei adják elő, László Sándor rendezésében. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház január 27-én A föld fia című gyönyörű vendégjátékát mutatja be a székvárosi közönségnek. Gunilla Boëthius drámáját Hegymegi Máté fiatal magyar rendező állította színpadra. Az előadás után megünnepeljük a színházunk 49. születésnapját – mondta Lénárd Róbert.

Beszámolt a háromhetes kemény alkotómunkáról, amely a Hegedűs a háztetőn című híres, majdnem nyolcéves előadásuk (2015-ben volt a premierje) felújítására vonatkozott. A Szerb Nemzeti Színház és az Újvidéki Színház koprodukciójában játszott előadást ugyanis nemcsak felújították, hanem egyes gyerekszerepeket Szabó Reginára, Szalai Bencére és Tóth Dánielre, az Újvidéki Színház fiatal színészeire bízták. A közönség holnap, január 21-én látja majd ötvenedik alkalommal a Szerb Nemzeti Színházban.

Januárban megkezdődtek a próbák, készül az Újvidéki Színház Antigoné című előadása, a bemutatóját február utolsó napján láthatja a közönség. Romano Nikolić rendezőt a téma, az etikai-morális koncepció érdekli.

– Az Antigoné című dráma az etika és az ember egyéni felelősségének egyfajta harca a mű konfliktusának vonatkozásában. Az előadásban a marginizált szereplőkkel, stigmatizált társadalmakkal és közösségekkel foglalkozunk, akik magukról, a problémáikról és az ő igazságukról vallanak. Nem szokványos, kortárs Antigoné előadást lát majd a közönség. Minden szereplő az eredeti drámából való, a problémához való viszonyulásuk azonban, véleményem szerint, igen időszerű – mondta Romano Nikolić, a Zágrábban élő, dubrovniki származású vendégművész, aki a mi régiónkban két alkalommal sikerrel vendégszerepelt a Synergy Fesztiválon.

A sajtótájékoztatón Venczel Valentin, az Újvidéki Színház igazgatója ismertette az Újvidéki Színház új igazgatójának kiválasztására kiírt, folyamatban lévő pályázat részleteit.

– Tíz év után, január 4-én a színház pályázatot írt ki új igazgató kiválasztására 15 napos dokumentáció benyújtási határidővel. Ma egy pályázat érkezett be. A pályázat lezárását követően, 30 napon belül az Igazgatóság a Magyar Nemzetiségi Nemzeti Tanáccsal együttműködve igazgatójelöltre és programjára tesz javaslatot, amelyet ezután további feldolgozásra bocsátanak, ezt követően Újvidék Város Képviselő-testülete szavazással hozza meg a végső döntést. Az Újvidéki Színház új igazgatójának kinevezése legkésőbb két hónap múlva várható.

Venczel Valentinnek volt két teljes igazgatói mandátuma és két megbízott igazgatói mandátuma. 2013-tól 2023-ig összesen majdnem tíz éven át vezette az Újvidéki Színházat. Az Újvidéki Művészeti Akadémián szerzett oklevelet, 1978-tól 1990-ig színművészként szerette meg az Újvidéki Színház közönsége. A magyarországi színészi pályafutása után visszatért az Újvidéki Színházba.

– A tíz évi igazgatói munkám legnagyobb sikerének tartom az Újvidéki Színház autonómiájának a megtartását, az Újvidéki Színház sajátságos és különböző befolyásoktól mentes arculatának a megmaradását. Manapság a színházakat különböző kísértések érik abban a vonatkozásban, hogy ideológiai, esztétikai, sőt néha egyéni alkotói érdekek által generált befolyás alá akarják vonni a színházakat. Az Újvidéki Színház ezekkel a nem színházi és nem művészi befolyásokkal szemben nagyon komoly ellenállást tanúsított, és ezzel megtartotta tulajdonképpen a maga csak művészet iránti elköteleződését.

Venczel Valentin a terveiről elmondta: Továbbra is a Synergy Fesztivál igazgatója marad. A Magyarországon márciustól októberig zajló színházi olimpia egyik szegmense lesz szeptember utolsó hetében a Synergy Budapest című rendezvény.

Bozsoki Valéria
A kortárs magyar irodalom egyik legizgalmasabb darabja, a 2017-ben kiadott kétkötetes Világló részletek miatt díjazták a Kossuth-díjas Nádas Pétert – olvasható az író hivatalos Facebook-oldalán. A Prix Médicis esélyeseit szeptember 12-én mutatták be, majd az elismerés mögött álló kilenctagú zsűri október 16-án egy...
2025. NOVEMBER 7.
[ 19:30 ]
Székelykeve 2025. december 6-án ad otthont a XXVIII. Dél-bánáti Betlehemes Játékok és Karácsonyi Szokások Találkozójának, amelyre a térség számos településéről érkeznek népi együttesek és hagyományőrző csoportok. A rendezvény 13 órakor kezdődik a helyi iskola épületében, ahol a fellépő csoportok gyülekeznek...
2025. NOVEMBER 6.
[ 13:58 ]
A Népkör Magyar Művelődési Központ novemberben is változatos programokkal várja a közönséget – a táncházaktól a könyvbemutatón át egészen a legkisebbeket megszólító foglalkozásokig. November 7-én, pénteken 19 órától a Kosztolányi Dezső teremben a Kincskereső táncház nyitja a hónapot. A zenét Csonka Ferenc...
2025. NOVEMBER 6.
[ 13:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó