Kultúra
A Dunán innen, Tiszán túl kiemelt arany minősítésű díjazottjai 
Horgoson tartották meg a népművészeti tehetségkutató előválogatóját 
Betűméret:             

Horgoson szombaton délelőtt kezdődött és az estébe nyúlt a Dunán innen, Tiszán túl Kárpát-medencei ifjúsági népművészeti tehetségkutató verseny vajdasági előválogatója, amelynek fővédnöke Sebestyén Márta Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes volt, aki ugyanakkor már évek óta a zsűri tagja is.

A tehetségkutató iránt Vajdaságban is egyre nagyobb az érdeklődés, mondta kérdésünkre Csányi Tamara, a program koordinátora.

– Vajdaságban ötödik alkalommal került megszervezésre a verseny, s míg az előző években átlagban 45 produkcióval jelentkeztek a versenyre, idén 71 nevező volt. Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy sok mesemondó érkezett, megtöbbszöröződött a számuk. Szép számban jelentkeztek ugyanakkor néptáncosok, népdalénekesek és népzenészek is szinte Vajdaság egész területéről.

A népdal-népzene-néptánc kategóriában 56-an versenyeztek, népmesemondásban pedig 15-en. A zsűri értékelése szerint minden kategóriában magas színvonalú produkciók kerültek színpadra. Idén is arany, ezüst és bronz minősítéseket osztott ki, a legjobbak pedig - kategóriaként hárman - kiemelt arany minősítést kaptak. Ők szerezték meg a jogot, hogy idén nyáron részt vegyenek a miskolci döntőben.

Kiemelt arany minősítésben részesültek:

Népdal:

Rúzsa Hanna, Torda, (Bagi Valentina felkészítő tanár)

Fülemüle leánykórus, Horgos (Bagi Valentina)

Kiscsutorás énekegyüttes, Törökbecse (Fábián Mihályfi Elvira)

Népzene:

Merković Anna, Temerin (Szabó Árpád)

Szabó Robertina, Szenttamás (Micsik Béla)

Ciripelő zenekar, Péterréve (Bolyos Miklós)

Néptánc:

Balla Dávid, Horgos (Szécsi Zsolt)

Varga Éva, Szegedi Gábor, Szabadka (Pintér Krisztián)

Cibere néptánccsoport, Horgos (Szécsi Zsolt)

Mesemondás:

Gombos Lara, Felsőhegy (Berecz Gábor Zsuzsanna)

Szűgyi Ferenc, Felsőhegy (Csonti Melinda)

Sztipáncsevity Dániel, Hajdújárás (Szalai Eszter)

Németh Ernő
Rúzsa Magdi: Itthon vagyok! - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 16:29 ]
Szerbia legnagyobb könyvkiadói közül több is úgy döntött, hogy nem vesz részt az idei Belgrádi Nemzetközi Könyvvásáron, így a csaknem hetvenéves múltra visszatekintő rendezvény történetének egyik legsúlyosabb válságával néz szembe - számolt be a Nedeljnik és a Vreme című belgrádi hetilap az internetes oldalán. A...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 8:52 ]
Húsz állomást már maga mögött tud a Tanyaszínház idei nyári turnéja. A társulat Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című klasszikusát viszi el Vajdaság településeire Mezei Kinga rendezésében. Az augusztus 8-i kispiaci előadás után rövid szünet következik, majd augusztus 16-án folytatódik a körút, amelynek során...
2026. AUGUSZTUS 9.
[ 23:47 ]
Nem várhatók áram- vagy vízellátási problémák az idei Sziget Fesztiválon – jelentette ki Gerendai Károly, a rendezvény alapítója a pénteki sajtóbejáráson. Elmondása szerint a fesztivál saját áramtermelő aggregátorai szükség esetén az áramigény mintegy 95 százalékát is képesek fedezni, ám a jelenlegi helyzet...
2026. AUGUSZTUS 7.
[ 17:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó