Kultúra
Átvette a Kristálygömb Díjat Sóti Juli
Betűméret:             

Ünnepélyes keretek között adták át a Kristálygömb Díjat a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia kísérőrendezvényeként a szabadkai Műszaki Szakfőiskolán.

A 2025-ös elismerést elsősorban könnyűzenei alkotói munkásságáért ítélték oda Sóti Julinak. A díjazott személyes hangvételű köszönőbeszédében arra biztatta a jelenlévő fiatalokat, hogy merjenek a saját útjukon járni, valamint ne féljenek segítséget kérni, ha nehéz helyzetbe kerülnek.

A konferencia szervezői hangsúlyozták: a Kristálygömb Díj célja, hogy a tudomány mellett a művészeti teljesítményt is láthatóvá tegye. Sóti Juli egyébként korábban többször is részt vett a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencián, több alkalommal első helyezést elérve a szekciójában.

Sóti Juli adai származású énekesnő és dalszerző, aki tanulmányait Vajdaságban és Budapesten végezte. Két és fél évtizede aktív szereplője a vajdasági és a közép-európai zenei életnek, fellépett több európai nagyvárosban, és alapítója a zentai gyökerű Sin Seekas zenekarnak is. Művészetében tudatosan foglalkozik társadalmi és lelki témákkal, valamint kiemelten fontos számára a fiatal tehetségek támogatása: rendszeresen részt vesz tehetségkutató programok szervezésében és mentorálásában. A közelmúltban nagy figyelmet kapott a magyarországi X- Faktorban való szereplése miatt.

A Kristálygömb Díjat 2006 óta ítélik oda a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia keretében, egyaránt elismerve a tudományos és művészeti teljesítményeket. A kitüntetés oklevéllel, egy gravírozott kristálygömbbel és pénzjutalommal jár.

Elhunyt Jónás Gabriella - illusztráció
2026. MÁJUS 20.
[ 18:46 ]
Elhunyt Scherer Péter - illusztráció
2026. MÁJUS 19.
[ 16:12 ]
A Vatikánnak nem sikerült levédetni Michelangelo nevét, miután egy azonos nevű olasz idegenforgalmi csoport a védjegykérelem miatt bírósághoz fordult. A Szentszék védett márkanévnek akarta nyilváníttatni Michelangelo nevét annak latin változatában. A Michelangelus név bejegyzése érdekében a Szent Péter-bazilika...
2026. MÁJUS 18.
[ 16:26 ]
Egészségi problémák miatt kénytelen volt lemondani részvételét Barbra Streisand a 79. Cannes-i Nemzetközi Fesztiválon, amelynek szombati záróünnepségén tiszteletbeli Arany Pálma-díjat vett volna át. "Orvosaim tanácsára, miután a térdsérülésem utáni lábadozásomat folytatom, sajnos nem tudok idén részt venni a...
2026. MÁJUS 18.
[ 11:38 ]
Bulgária képviselője, Dara popénekesnő a Bangaranga című dallal győzött a Bécsben megrendezett 70. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében, Szerbia pedig a 17. helyen végzett. Bulgária képviselője a lendületes, elektropopos táncdalért összesen 516 pontot kapott az eurovíziós országok nézőitől és szakmai...
2026. MÁJUS 17.
[ 8:39 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó