Kultúra
Több mint 200 alkotást vetítenek a 46. Magyar Filmszemlén
Betűméret:             

Kétszázhúsz alkotás várja a közönséget a 46. Magyar Filmszemlén, amelyet február 2. és 8. között rendeznek Budapesten, a Corvin moziban és az Inga Kultúrkávézóban.

Több mint 450-en jelentkeztek az idei seregszemlére, amely a tavalyi év magyar filmtermésének lehető legnagyobb spektrumát mutatja be – hangsúlyozta Muhi András, a filmszemle igazgatója az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Az alkotások tíz kategóriában szállnak versenybe, idén külön kategóriát kapnak a videóklipek. A 70 percnél hosszabb, illetve rövidebb dokumentumfilmek mellett külön bírálat alá esnek majd a tudományos és ismeretterjesztő filmek, valamint a portréfilmek – mondta a producer.

A sajtótájékoztatón megemlékeztek a kedden elhunyt Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőről is.

Muhi András felidézte: a 2012-es, „fapados” Magyar Filmszemle egyik szervezője és motorja Tarr Béla volt, tőle vették át tavaly a „stafétabotot”.

„Már megállunk a saját lábunkon, de Tarr Béla nagyon fog hiányozni nekünk” – hangsúlyozta a filmproducer, aki emlékeztetett arra is, hogy a tavalyi filmszemlén jelentős rendezői és oktatói munkásságának elismeréseként a világhírű magyar rendező vehette át a szemle életműdíját.

Muhi András elmondta: a fesztivál új arculatot kapott, és új dísztárggyal ismerik majd el a győzteseket is.

Szólt arról is, hogy az elismerésekről a szakma meghatározó alkotóiból álló zsűri dönt majd. A játékfilmes kategória zsűrijében például Gárdos Péter és Hajdu Szabolcs rendezők, Ónodi Eszter színész, László Sára filmproducer és Pohárnok Gergely operatőr kap helyet.

Muhi András beszélt arról is, hogy a szemlén látható alkotások nagyobb hányada nem állami támogatásból készült; ez alól kivételt képez Nemes Jeles László Árva, valamint Enyedi Ildikó Csendes barát című alkotása.

Pataki Ágnes producer, a Szemletanács tagjának ismertetése szerint az egyes vetítésekre ezer forint lesz a belépőjegy. Hozzátette: a szemle programjában megemlékeznek Tarr Béláról is.

A 46. Magyar Filmszemléhez új helyszínként csatlakozik az Inga Kultúrkávézó, ahol több mint húsz esemény valósul meg, köztük olyan filmek vetítése, amelyek nem tartoznak a mainstreamhez: rövidfilmek, experimentális és animációs alkotások.

Emellett a kávézóban szakmai kerekasztal-beszélgetések és interaktív fórumok várják majd a közönséget – tette hozzá a kávézó egyik alapítója, Puzsér Róbert publicista. (MTI)

Meghalt Sam Neill - illusztráció
2026. JÚLIUS 13.
[ 9:37 ]
Az ukrán védelmi erők július 11-én, valamint július 12-re virradó éjszaka támadást intéztek az oroszországi Szamarai területen található szizranyi olajfinomító, továbbá tíz orosz tartályhajó és négy, az Azovi-tengeren közlekedő komp ellen – közölte vasárnap a Telegramon az ukrán fegyveres erők vezérkara. „Az...
2026. JÚLIUS 12.
[ 11:09 ]
A hétvégén is változatos kulturális, családi és zenei programok várják az érdeklődőket a palicsi Nyárhangoló fesztiválon. A Szekeres László Alapítvány szervezésében immár ötödik alkalommal megrendezett esemény vasárnap zárul, a belépés valamennyi programra ingyenes. A fesztivál egyik legnépszerűbb helyszíne...
2026. JÚLIUS 11.
[ 11:16 ]
A Tesztpálya című magyar koprodukciós kisfilm is versenyez a 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Orizzonti rövidfilmes szekciójában – adta hírül pénteken a Filmhu. Mint írták, az Orizzonti rövidfilmes versenyprogramját pénteken hozták nyilvánosságra. A mindössze 13 alkotást felvonultató válogatásba bekerült a...
2026. JÚLIUS 10.
[ 15:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó