Szeged díszpolgára lesz Krasznahorkai László
Betűméret:
Krasznahorkai Lászlót jelölte Szeged díszpolgárának – jelentette be Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester vasárnap közösségi oldalán.
A politikus közölte, a Nobel-díjas író elfogadta a címet, és részt vesz május 22-én a Szeged napján rendezett díszközgyűlésen, írja az MTI.
A polgármester azt írta, "nagyon büszkék vagyunk rá, hogy Krasznahorkai László Szegeden kezdte egyetemi tanulmányait, és itt publikálta első műveit. Művei, tanítása a mi európai, magyar szegediségünk".
Szeged József Attila, Radnóti Miklós, Juhász Gyula, Móra Ferenc, Tömörkény István, Gárdonyi Géza városa. "Miénk minden, amiért szép, amiért jó magyarnak lenni. Krasznahorkai László ide tartozik"
– hangsúlyozta Botka László.
A Délvidék Ház ad otthont október 1-jén a Cigonya című emlékestnek, melynek középpontjában Dobó Tihamér (1937–1987), a magyarkanizsai születésű festő és grafikus áll, akit a vajdasági magyar képzőművészet egyik legeredetibb és legjelentősebb alkotójaként tartanak számon.
Az est házigazdája Hegedűs László...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 22:02 ]
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a tárlat szakmai átvilágítása.
Az egy hete ideiglenesen bezárt múzeum kedden 10 órakor nyitotta meg ismét kapuit. Az...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 17:39 ]
Elindult egy a rendszerváltás időszakát személyes visszaemlékezések segítségével a fiataloknak bemutató magyar, lengyel és szerb projekt, az uniós támogatással megvalósuló program eredményeit a többi között állandó kiállítás mutatja majd be az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban - tájékoztatta Kodácz...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 17:33 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

